Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Balkányi Enikő: Delhányi Zsigmond: Adatok Petőfi Sándor életrajzához

át a tanár, megróván a hibákat, kiemelvén a sikerült részeket. — Tankönyvünk volt Rhenius latin grammatikája, vallástan, Márton német- és Szalay magyar nyelvtana; természetrajz-, földrajz-, történelemre füzetek szolgáltak, miket magánszorgalommal kellett leírnunk; az időt ölő dictálás nem gyakoroltatott. — Ezen rövid vázlatból könnyű képet alkotnunk a tapintatos tanár működéséről, aki humánus következetes szigorával, de szeretetteljes kedélyével varázserejű hatást gyakorolt tanítványaira. — Petőfi Aszódra jövetele után pár hétre kedvencze lett tanárának és tanulótársainak, amaz méltányolta benne a kitartó eredményes munkásságot, ezek t. i. tanulótársai megszerették őt, mint sok tekintetben felettök álló tehetséget, aki Pestről jővén Aszódra szépen írt, ügyesen rajzolt, beszélt németül, s a nagyvárosi élet előttünk idegen mozzanatait el-elbeszélvén, csodálkozásra ragadott minket, Abderitákat, — rajzolásban privát órákat is adott tanulótársainak, havi két váltó garas fizetése mellett. Közkézen forgott általa rajzolt Teli Vilmos képe, mit mi elég ügyetlenül lemásoltunk, úgy, hogy az egész osztály el volt árasztva ezen hős alak torz arczképeivel, de a történeti tényt ismertük, s talán ez a szabadságérzetnek némi szikráját is gyújtotta bennünk. A hasznos, szívet és értelmetképző olvasmányok megkedveltetésének is módját találta Korén. Hetenként egyszer, vasárnap délután a csekély, rendelkezésre álló ifjúsági könyvtárból kiosztott közöttünk egyes műveket, leginkább Campe útirajzait, ennek teljes példányait báró Podmaniczky Lajos ajándékozta az iskolának. Egy-egy kötetet végig kellett olvasnunk, eleinte német szótár segítségével, mi igen nehezen ment, de az olvasottakról számolnunk kellett, a tanár nem tágított; ennek az lett az eredménye, hogy első köteteken ugyan nagy kínnal mentünk át, de a többit annál nagyobb mohósággal olvastuk. A syntaxisi osztályban latin könyveket is kellett olvasnunk. Petőfi Esztergálival szerette Ovidius amorum könyvét olvasgatni, természetes, titkon. — A szigorú felügyelet daczára azért mégis megtörtént, hogy a mendicansok szobájában, hol a fentebb említettek Petőfivel együtt voltunk elhelyezve, nem a ránk mért tárggyal, hanem idegenszerű dolgokkal foglalkoztunk. Egy alkalommal Petőfi megtanított minket zsebkendőnkből török fezt alakítani, erre csak egy kendőre és meghajlított térdre volt szükség, nosza ! egy pillanat alatt mindnégyen fezzekkel voltunk ellátva, a játékkedv tovább harapódzott, Petőfi és Esztergáli elővettek a szomszéd konyhából, melyben akkor még nem főztek, lévén tanárunk nőtelen, s más helyről hozatta az ebédet, két piszkafát s lovagjátékot produkáltak, én voltam őrnek felállítva, hogy a tanár jöttét jelezzem, de magam is elmerülve a gyerekjátékba a két hősre szegeztem figyelmemet; a tanár meglepett; először az őrt fenyítette meg, azután a többit, Petőfivel együtt. — Ezen időben gyuladt ki Petőfi szive is a szerelemre, a mely azomban nem állott egyébből mint hosszú, néha félívnyi levelekből is szerelme tárgyához, ez egy kedves leányka volt, ki akkor az aszódi leányiskolába járt, különös, hogy Petőfi többnyire leveleket, míg másik szerelmes társa költeményeket írt ideáljához, ebben többször sikerült őket meglepnünk, midőn egymásnak kölcsönösen felolvasták elmeszüleményeiket. Hogy a leányokkal találkoztak-e szócserére, nem emlékezem, de gyanítom, hogy nem. Mindamellett mind a ketten póruljártak. Ugyanis a leányok tanítója megtudván a szerelmes levelezést, feladta őket Korén tanárnak, aki Petőfit meg Esztergálit egy padra ülteté mint vőlegényeket, engemet, meg Dömök Eleket vőfélyekül állítván melléjök. Ez volt büntetések. •— Jött Aszódra egy színésztársaság Tóth igazgatása alatt, Petőfi, — kit atyja állítólag, azért is hozott el Pestről, mert már ott rajongott a színészetért és sokat ólálkodott a színház körül, — sűrűn látogatta az előadásokat s az igazgatót kérte, hogy venné őt társaságába, ez hajlandónak mutatkozott, ha Petőfi iskolai bizonyítványát neki átadja, erre ő tanáránál jelentkezék, Korén azonnal megírta az esetet atyjának, aki nem késett, és Sándort hóbortjáért jól elverte. — Többen állítják, hogy Petőü daezos, nyers, magát másnak alárendelni nem akaró ifjú volt. Én ennek ellenkezőjére emlékezem. Petőfi tréfáiban néha ugyan érdes, de nyers nem volt; mint aszódi tanuló magát más akaratának alá tudta rendelni. Mikor az első syntactical osztályba lépett, mi a másod évesekkel együtt foglalkoztunk, az osztály legtekintélyesebb ifja volt Neumann Károly, ő volt vezérünk jóban, rosszban. Míg a tanórák alatt a kitűzött pensummal foglalkoztunk, néha közbe-közbe oda nem tartozó dolgokról is fecsegvén; addig az iskolán kívüli szabad óráinkat, kivált szerda, szombat és vasárnap délutánt mint egy szervezett titkos társulat töltöttük. Ugyanis Neumann Károly bizonyos szabályokat dolgozott ki, melyeknek titokban tartására esküvel köteleztük magunkat, az eskü abból állván, hogy vezérünk sétapálezájára tettük két ujjúnkat s ígértük társulatunk titkainak megőrzését. A társulat minden tagja egy álnevet vett fel, többnyire híres zsiványok neveit. A vezér volt Rinaldo Rinaldini, Petőfi, ha jól emlékezem, Becskereki stb. A társaság czélja volt iskolai szünet alatt ki-kirándulni a szabadba, honnan elmaradni, büntetés terhe alatt, tilos volt. Ott aztán énekeltünk, e czélra az ismeretes dalokat több példányban leírtuk, sőt mégis tanultunk; aztán élelmiszereket vettünk és ettünk; dohányzó eszközöket szereztünk, s aki kibírta, ott pipált. A költségeket fedeztük: minden tag