Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1947

mentességemtől. A háborúnak még hátralevő részét - minthogy egyre-másra meg­szöktem a kiképzőtáborból - nagyobbára katonai börtönökben töltöttem. Az I9l8-as forradalom alatt léptem be a kommunista pártba, a kommün alatt az Osvát Ernő el­nöklete alatt alakult írói direktóriumnak én voltam legfiatalabb tagja. Két éve dolgoztam ekkor már a Nyugatba, máris egy bírói ítélettel a hátamon, amellyel első megjelent munkám miatt tiszteltek meg. A kommün után emigrációba kényszerültem, hét évig kóboroltam Európában és a háború utáni avantgardista iro­dalmi irányokban. 1927-ben kerültem haza, de csak rövid időre; az ellenforradalmi országban nem bírtam kedvem szerint lélegzetet szedni, újra nyakamba vettem a vi­lágot. 1934-ben Bécsben részt vettem a februári felkelésben, ennek leveretése után hazaszöktem Magyarországra, majd innét tovább Jugoszláviába, Spanyolországba. 1938-ban újra haza kellett jönnöm, 1939-ben az Államvédelmi törvény alapján a Horthy-bíróság bebörtönöztetett. A második világháborút idehaza töltöttem. Emigrációim alatt hét vagy nyolc könyvem jelent meg, javarészük külföldön. Értéktelenek. Az 1932-es esztendőt, egy viharos berlini év után, a dalmát tengerpar­ton és a bosnyák hegyekben töltöttem, teljes magányban, itt találtam magamra. Itt ír­tam az első könyvet (Szemtől szembe), amelyet önmagam előtt is vállalok. Bécsben, az 1934-es forradalom alatt kezdtem meg, majd Budapesten, Svájcban, Spanyolor­szágban folytattam és végül Budapesten, 1938-ban, öt évi szakadatlan munka után fejeztem be életem főművét, azt a háromkötetes regényemet (A befejezetlen mondat), amelynek egy részletét olvashatják; az elnyomott, megkínzott, szemét a Szovjetköz­társaság felé fordító pesti munkásság életét s egy osztályából kiugrott s a proletariá­tussal sorsközösséget vállaló polgári ifjú útját igyekeztem megírni benne. A felszabadulás után három könyvem jelent meg: Szemtől szembe, A tengerparti gyár, Alvilági játékok. Három könyv kulisszatitkai Lukács György, Déry Tibor és Tersánszky J. Jenő elmondja:mi a munkamódszere, hol s hogyan írta új könyvét Először: Szabad Nép 1947. máj.25. 117.sz. 9. Tárgyi és életrajzi vonatkozások: a három nyilatkozó személye egymás mellett - egyben a korabeli irodalompolitika kifejező megjelenítése is. Az interjút készítő neve nincs feltüntetve. - Déiy mondatai több helyütt rímelnek az előző nyilatkozat szövegére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom