Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

vállát. Simonne hirtelen elhallgat, hátrapillant férjére, szótlanul, szerelmesen nézik egymást. 13. kép. Erdő széle; a fák ágait vastagon megüli a hó. Havazik. Simon sítalpon kijön az erdőből; az iparvasút rakodója felé tart, mely arrébb, egy irtáson húzódik. Egy behavazott, megrakott szerelvény áll a síneken, a kis ,,Muki" nevű mozdonynak a kerekei sem látszanak ki a hóból, a rönkökön vastag hótakaró fekszik. Sehol senki, a rakodómunkások nyilván a legközelebbi szálláshelyre húzódtak, vagy már hazaszéledtek. I A közeledő viharnak már az előfutárai jelentkeznek, egy-egy szélroham. A vagonokra rakott szálfákról hirtelen felporzik a hó, előbb az egyik rakományról repül a magasba, majd egyszerre az egész soron végig, felcsap, kavarogni kezd. Simon, aki az egyik vagon mellett állt, a nyakába kap egy zuhatag havat. Sietve továbbindul. Egy fa, amely mellett elhalad, hirtelen mélyen meghajlik, ágairól szerteporzik a hó. 14. kép. Egy keskeny, szakadékszerű völgynyílás, mely védve van a széltől, de fent, a szakadék szélén látni a hajladozó fákat, a földig hajló cserjéket. Egy apró emberi alak - Simon — közeledik messziről, a sziklafal mellé húzódva, nagyon lassan halad, térdig süllyed a hóba, nehezen emelgeti lábát. Feje fölött, a szakadék szélén, egy hirtelen erős szélrohamtól egy nagyobb tömeg hó letörik, a szakadékot betölti a hulló, kavargó hó. Simon eltűnik benne. 15. kép. Barakk belseje, ablakkal egy havas rétre. Az ablakon át látni, hogy a szél nyomása alatt a hó ferdén, majdnem vízszintesen repül a föld fölött. Nyolc-tíz munkás holmiját csomagolja, oldaltarisznyákba, hátizsákokba. Az egyik, ki már elkészült, a kályha mellett lócán ülve fütyörészik, egy másik fejszéjével farigcsál (fejszejáték). Az ajtó kinyílik, a küszöbön megáll Simon, lerázza magáról a havat, körülnéz. SIMON. Mentek haza? EGYIK MUNKÁS. Hát itt egyhamar nem lesz munka, Simon szaktárs. MÁSODIK MUNKÁS mivel Simon tárva-nyitva hagyta az ajtót maga mögött. Hadd jöjjön be a jó friss levegő! HARMADIK MUNKÁS. Miért nem jössz be? Egy hófelhő kavarogva becsap a nyitott ajtón. SIMON. A nagyvisnyói fuvarosok már hazamentek? EGYIK MUNKÁS. Nem is várták be ezt a rothadt időt! A lócán ülő munkás feltűnő hangosan fütyüli a nótáját, más hang nem hallatszik. SIMON. Errefelé nincs szán, mi? HARMADIK MUNKÁS. Nincs hát! ... Minek az neked? MÁSODIK MUNKÁS. Tán csak nem az asszonynak? Valamennyien felnéznek. SIMON. Hát csak kérdeztem. Ujját kalapjához emelve búcsúzik. Szélroham, mely egy hófelhőt hajt be a szobája