Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

BRÁNYIK. De minthogy a burzsoázia önszántából sem kenyeret, sem segítséget nem hajlandó adni a munkásságnak, hát kényszeríteni fogjuk rá. Mifelénk azt tartják az elvtársak, hogy kicsit használ a szó, hol a kéz nem jó. Szeptember l-jén a magyar munkásság hangosan ki fogja mondani, hogy mit kíván, aztán meglátjuk, hogy a kormányzat ért-e a szóból. Leül egy üres székre Bittnerék mellé. A kitörő tapsot az elnök viharos csengetése akasztja meg. KABÓK csenget. Peyer elvtárs egy sürgős bejelentést akar tenni. PEYER/e/á/7. Tisztelt gyűlés! E pillanatban kaptam az értesítést, hogy a rendőrség a felvonulást betiltotta. BITTNER felugrik, kiáltva. Hát nem megmondtam! A lencse lassan végigmegy a széksorokon. Fokozódó hangzavar. Az emberek izgatottan felugrálnak, mások összehajolnak, csoportok alakulnak. Bittner mellett látni a Dadogót, a Körömnyiszálót, a papírvágó ollóval, ez továbbnyiszálja körmeit, közben felnéz, bólogat. A lencse végül is Brányikon állapodik meg. BRÁNYIK feláll, túlkiabálja a lármát. Elvtársak! Keményen, határozottan. Elvtársak, javaslom, hogy szeptember elsején a munkásosztály vörös zászlaja alatt vonuljunk fel az utcára. A lencse az elnöki emelvényre fordul, hol Kabók teljes erejéből rázza a csengőt. Peyer a rendőrtiszttel beszélget. 3. BIZALMI. Ne lázítson! BRÁNYIK szembefordul vele nyugodtan. Maga szerint milyen színű zászló illik a magyar munkás kezébe? 3. BIZALMI ordítva. Fogja be a száját, maga bolsi! BRÁNYIK nyugodtan. Maga milyen színű zászló alatt szeretne felvonulni? Sárga? KABÓK csenget. Ne sértegessen, mert megvonom a szót. BRÁNYIK végig igen nyugodt. Kabók elvtárs is sértőnek tartaná magára nézve, ha vörös zászló alatt vonulna fel? KABÓK. Megvonom a szót. DADOGÓ. Ki-ki-ki-ki ... VASTAG HANG. Ne kukorékolj! BRÁNYIK. A szót csak az a munkásság vonhatja meg tőlem, amely ideküldött, hogy szót emeljek érdekében. PEYER ordítva. Azonnal üljön le vagy kivezettetem. BRÁNYIK. Engem ne fenyegessen, mert az rajtam nem fog. Én a munkásságnak vagyok a bizalmija, s nem a rendőrségnek, Peyer szaktárs. Fülsiketítő ordítozás, mindenfelől öklök emelkednek a levegőbe. Brányik mozdulatlan, nyugodtan megvárja, amíg a lárma valamennyire le nem ülepedik. BRÁNYIK. Nem vagyok ijedős ember, szaktársak. Engem hiába fenyegetnek, de akár át is adhatnak amott az ajtóban várakozó detektíveknek, én úgy gondolkodom s úgy teszek, ahogy ezt a forradalmi magyar proletariátus tisztességtudó vezetőitől elvárja. S tessék tudomásul venni, hogy akármit határoz is itt a gyűlés, az emberek szeptember elsején az utcán lesznek. Leül.