Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)
1952
Könyvem belső revíziója már hosszú ideje folyik, mondhatnám szüntelenül folyik attól a pillanattól kezdve, hogy két évvel ezelőtt az első mondatot leírtam, de a loger tökösebb lökést az elhatározó fordulatot ebben a folyamatos önbírálatban természetesen legmértékadóbb bírámtól és legjobb barátomtól, a párttól, most kaptam. Ma már eljutottam a párt bírálat igazának részleges felismeréséig. Lehet, hogy ookáig tart még időbe telik, amíg továbbjutok, mort Ma még úgy látom, hogy a tervezett harmadik és negyedik kötet eek több olyan kérdést tisztázni fog, amely most, a befejezetlenség állapotában tisztázatlannak látszik, hogy egy-két ponton igazolni fogja azt, aminek az alapját az első két kötetben megvetettem, s hogy ami ma jellemfejlesztési vagy kompozíciós hibának látszik, azt csak a hiányzó perspektíva tünteti fel torzítja hibává. Szeretném ezt a kérdést a magam számára nyitva hagyni. Lehet, hogy idővel hosszabb-rövidebb idő alatt itt is eljutok a párt Révai elvtárs véleményével való toljoa egyetértésig. Pártom iránti szeretetem és tiszteletem erőt ad arra, hogy kíméletlen legyek önmagammal szemben. De azt a jogot kérem az elvtársaktól, hogy gondolkodhassam. Ismételem, nincs bennem hiúság, nincs bennem makacsság, sem más, mint az általam felismerhető igazsághoz való ragaszkodás. Tovább akarok gondolkodni, bensőségesen, nyugodtan, lelkiismeretesen, abban a tempóban, melyet írói alkatom megkíván. Révai elvtárs, aki ismeri az írói alkotás lélektanát, s mindazok, akik vele együtt ismerik, tudják, hogy az író néha milyen váratlanul, villámszerűén, s talán már épp munka közben jut el egy felismerésig. Bizalmat kérek az elvtársaktól; álönérzetből nem fogok kitérni ilyen felismerések elől. S munkám nem is fog elhúzódni semmivel sem a tervezett időn túl. De ha a párt azt találná tartaná, hogy vannak sürgetőbb feladatok, melyeknek elvégzésére méltónak ítél, a alkalmao is vagyok akkor habozás nélkül alárendelem magamat kívánságainak. Révai elvtárs tanulmányában írói munkámat s kommunista magatartásomat bírálja. Az első hibáiból következtet a második hibáira. Válaszomban tehát én is ezt a sor rondot követem. A tanulmányból sok mindent megértettem, ezért személy szerint is köszönettel tartozom Révai elvtársnak. Tudok arról, hogy e tanulmány megírása milyen hosszan tartó, fáradságos munkájába került, ezért őszinteséggel s lelkiismeretességgel tartozom neki személy szerint is. Olyasmit fogadhattam el e tanulmányból, amit az előző, hasonló értelmű munkákban bírálatokban elvetettem, mert egyedi véleményeknek tekintettem őket. Ebben könnyelmű voltam. Most már latom Révai elvtárs cikkéből értettem meg, hogy ezek a vélemények a közvéleményből merítettek, hogy a pártnak a véleménye az ón esetemben a közvéleménnyel azonos; pontosabban: a közvéleménynek abból a rétegéből, melyet munkám szempontjából is a legtöbbre tartok. Ennek a közvéleménynek is lehetnek általában fogyatkozásai, de a kommunista író végeredményben ebből táplálkozik, s ezt igyekszik táplálni. Természetes, hogy ennek a e közvéleménynek-a szava, ha a párt összegyűjti és magáévá teszi, meggondolkodtatóbb, mint ha csak töredékei jutnak az író tudomására.