Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1952

sának záróbeszédéből is, amelyben határozottan védelmébe vette őt a meglehetősen szerény képességű Gergely Sándor balos és személyeskedő támadása ellen. - Sa Feleleten is rajta tartotta a szemét. Egy 1951. május 7-én kelt levelének tanúsága szerint még a készülő H. kötet egyik fejezetéről is véleményt mondott. - Bíráló fellépését elsősorban elméleti meggondolások motiválták. Elérkezettnek látta ugyanis az időt, hogy az általa tévedhetetlennek hitt szocialista realizmust a magyar irodalomban is meggyökereztesse, s ehhez kiválóan alkalmasnak tartotta Déry színvonalas alkotását, mint amelyen, illetve „hiányain" látványosan fel lehet sorakoztatni az elmélet kívánalmait. (Kezdeményezésében feltehetően az is közrejátszott, hogy elvárásaihoz képest túl lazára sikerültnek találta az Írószövetség májusban rendezett Felelet-vitáját.) De nem hagyhatjuk ki késztetései közül a védekezés motivációját sem azokkal a tehetségtelen moszkovitákkal szemben, akik találva érezték magukat a Magyar írók I. kongresszusán meghirdetett sematizmusellenességében, s titokban a szovjet követségre jártak panaszkodni Révai „liberalizmusára" és „pártszerűtlenségére". (L. Fekete Sándor: Emlékeim történelmi útjainkról. = Tekintet 1995. jan.lápr., 112. sz. 12-15.) Révai tanulmányának elvi/politikai summázata - didaktikusán leegyszerűsítve - az alábbi két pontban foglalható össze. Először: az írói mű úgy ábrázolja korát, társadalmát, hogy az abban munkáló erők közül kiemelje a jövő felé mutatókat; másodszor: ugyanezt a gondolatot a politikai nyelvére lefordítva, amely szerint a szocializmus megvalósítását célzó mozgásokat a párt fogja össze, illetve irányítja - az irodalmi mű előremutató cselekményében a szerzőnek kiemelten, sőt kitüntetetten kell megjeleníteni a párt szervező és irányító szerepét. A Felelet azért látszott alkalmasnak ennek kimondására, mert témájában eleve benne volt a pártmunka, s Révai abban reménykedett, hogy a bírálatot megfogadva Déry átdolgozza művét, s ezáltal az valamiféle példaképpé emelhető. S talán az sem kizárt, hogy illúzióját A. Fagyejevnek, a szovjet írószövetség titkárának tette is táplálta, aki az Ifjú gárda című regényében megírta a krasznodari lelkes fiatalok fegyveres ellenállását a német megszállók ellen; ám Sztálin személyes tanácsára utóbb átdolgozta azt úgy, hogy szövegébe beleszőtte a fiatalok spontán felkelésének utólag odabiggyesztett pártirányítását is. (Révai „nagy műveltségű, képzett, ugyanakkor rendkívül agresszív" alakjához l. Szabolcsi Miklós visszaemlékezését: A József Attila-kutatás stációiról, kérdező Valachi Anna. = Irodalomismeret 2000. dec, 4.SZ. 13-15.) A hatás nem maradt el. A sajtó egymás után sorjáztatta a Révai cikkéből levonható tanulságokat és az azzal összefüggő elméleti és irodalompolitikai tennivalókat (pontos felsorolásuk nem ide tartozik).