Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1945

kapcsolatuk viszont bizonyosnak tekinthető, ezt bizonyítják azok az Esti Kurir fejlécével ellátott levelezőlapok is, amelyeket Lovászy szerkesztőként - Dérynék küldött 1942-ben és 1943-ban. (PIM Kézirattár: Levelek D. T.-nak, 19. egység.) Az interjút közlő folyóirat (alcímében Irodalmi, Művészeti és Kritikai Szemle) példányait a PIM könyvtára őrzi. Szerkesztője és fő munkatársa Lovászy Márton volt. A vállalkozás érdekessége, hogy kétszer „indult": 1945 novemberében, illetve 1946 áprilisában. (Ez utóbbi számban már nincs benne interjúnk.) Déry Tibor neve a Nyugat fénykora, a magyar szellemi élet forradalma idején tűnt fel először: az írók akkor figyeltek föl rá, amikor egy folytatásokban közölt hosszabb novellája jelent meg a Nyugatban, a nagyközönség pedig akkor, amikor a békebeli „liberális" bíróság a novella merészségéért és őszinteségéért - szeméremsértés címén elítélte. Déry azóta néhány, magasabb rendű művészettel megírt könyvével szégyenítette meg a bírói ítéletet, az utóbbi években azonban, amikor a reakciós fertőzésnek a szellemi életre gyakorolt nyomása egyre erősödött, hallgatott. E sorok írója tanúja volt annak, hogy amikor az egyik kiadó Déry egyik kisebb munkáját 1941-ben ki akarta nyomtatni, Déry ez ellen a leghatározottabban tiltakozott és kijelentette, hogy amíg az irányzat nem változik, egyetlen sort sem hajlandó a nyilvánosság számára leírni. Az „irányzat" azóta megváltozott, és Déry Tibornak ma egyik legnagyobb munkája, A felelők készül a nyilvánosság elé, a Nemzeti Színházban pedig A tanúk című darabja vár előadásra. A közönség tehát hamarosan megismerkedik ezzel a két munkájával, de mert mi azt szerettük volna, ha ugyanekkor az íróival is megismerkednék, megkértük arra, hogy beszéljen valamit önmagáról. Déry azonban erre semmiképpen sem volt hajlandó; ekkor arra kértük, hogy legalább indokolja meg ezt az elzárkózást. - Nem tartom helyénvalónak - felelte, hogy az író személyében szerepeljen; ez elvonja az olvasó idejét és éberségét attól, ami valójában fontos: a műtől. Az olvasói civilizáció egyik legnagyobb betegségének tartom azt, ha a közönség ötször annyit olvas az íróról, mint az írótól. - Beszéljünk tehát arról ... - Beszéljünk kizárólag arról, ami magához a műhöz tartozik, ami nem atelier-titok, hanem ami az olvasót felvilágosítja, hogy micsoda rendkívüli erőfeszítés és bátorság kell ahhoz, hogy az ember írjon. Hogy sokat jártam külföldön, az talán érdekes volna, de nem akarok anekdotázni, legföljebb a munkamódszerre volna jellemző, hogy mikor mit és hogyan írtam. - Tehát lássuk az író munkáját. - Munkámban két tényező a legfontosabb. Az egyik az eszmei vagy politikai, sőt világnézeti meggyőződés, amely nem egy értelmileg megfogalmazott forrásból fakad, hanem az élet folyamán szerzett és érzelmi nyersanyaggá vált tapasztalataimból, amelyek arra indítottak, hogy amióta az eszemet tudom, a meglévővel szemben