Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1945-1948

1945-1948 Az életrajz ismerői számára nem jelenthet meglepetést, hogy Déry 1945. január 18-át valóban felszabadulásként élte meg, az életben maradás sorsfordító élményének - az üldöztetés és a létében való fenyegetettség hónapjait követően. Ateista volt ugyan és nem követte a vallás formális gyakorlatát sem - a hatóságok előtt származását tekintve zsidónak számított, köteles volt ruháján sárga csillagot viselni, s gettóba kellett volna vonulnia. Ezt nem vállalta, 82 éves édesanyjával lakásról lakásra bujkált, s a harcok vége nagybátyja Nádor utca 14. alatti lakásában, illetve a ház óvóhelyén érte. Természetes tehát, hogy a hitleri csapatokat és nyilas szövetségeseiket legyőző szovjet katonákat hálával és jóindulattal fogadta, bár nem hunyt szemet a polgári lakosság (a nők) elleni erőszakoskodásaik előtt. (Ellentmondásos érzéseinek/tapasztalatainak utóbb hangot is adott az Alvilági játékok című kötetében.) S azt is természetesnek kell tartanunk, hogy Déry bizalommal tekintett a harcokat követő új életre, amelyben megjelentek a háború előtti rendet felváltó demokratikus folyamatok, hiszen ezek céljai egybecsengtek ifjúkora eszméivel. Szabadságot, a nép anyagi szellemi felemelését ígérték, s szocialisztikus elemei összekapcsolódtak a francia polgári forradalom jelszavaival. Ez a jövőkép csak elnevezéseiben volt rokon a szocializmus keleten megvalósult gyakorlatával. A háború ellen kialakult népi összefogás (korabeli kifejezéssel: a népfront) elképzeléseire támaszkodott, amely többpártrendszerben, a parlamentarizmus, a demokrácia gyakorlatába ágyazva kívánt kibontakozni. S nem lényegtelen: az 1945 novemberében tartott első szabad választások is jelzik: az ország lakóinak a döntő többsége egyetértett a feudális elemekkel tűzdelt és vesztes háborút hozó múlt elvetésével és a társadalmi viszonyok megújításával. Déry egyetértéséhez minden bizonnyal hozzájárultak az ország újjáépítésének külső eredményei is: a hidak, vasutak helyreállítása, az inflációt felváltó forint bevezetése, az új művelődéspolitika, amely széles tömegek kulturális felemelését célozta; s nem utolsósorban annak a Lukács Györgynek a tevékenysége, akinek ez idő tájt döntő szava volt a Magyar Kommunista Párt kulturális politikájában, s aki a népi demokratikus kibontakozást hosszú évtizedekben, egész korszakban gondolta el, nem minden gazdaságelméleti háttér nélkül. A Szovjetunióban élő Varga Jenő, az akkor még meghatározó szereppel rendelkező közgazdász szerint is a népi demokrácia valami egészen újat jelent az emberiség történelmében: „Nem a burzsoázia diktatúrája - így a Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Politika 1947-es évfolyamában megjelent tanulmányában -, de nem is a proletariátus diktatúrája. A régi államapparátust nem zúzták szét, mint a Szovjetunióban, hanem átalakítják az új rendszer híveinek folyamatos bevonása révén". (V J.: Válogatott írások. Bp., 1981. 289.) A népi demokrácia tervszerű gazdasági átalakulásának az elgondolása ugyanakkor számos nyugati elképzeléssel is egybecsengett, ahol széles értelmiségi körökben hatott még a liberális világgazdaság 1929-es megrendülése és a Szovjetunió első ötéves tervének sike-