Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1945-1948

re; s ezzel párhuzamosan a második világháború - Nyugaton és Keleten egyaránt központosított gyakorlata nyomán tapasztalható volt a tervgazdaság, az állam szerepének a felértékelődése. (Csupán jelzésként említjük e gondolkodás vetületét Mannheim Károly háború utáni munkáiban: Man and Society in Age of Reconstruction, 1946., és Freedom, Power and Democratic Planning, 1950. — E reményekkel és ellentmondásokkal teli kor részletesebb felidézését l. Romsics Ignác Magyarország története a XX. században című monográfiájának IV. Magyarország szovjetizálása fejezetében. Bp., 1999. 269-332.) És nem hagyhatjuk figyelmen kívül Déry írói érvényesülésének a kérdéseit sem. O, akinek több mint egy évtizede gyűltek írásai, s reménye sem volt a megjelentetésükre, végre nyilvánossághoz jut, s egymás után teheti közzé őket: 1945-ben a tizenkét évvel korábban írt Szemtől szembe és a kilenc éve kész A tengerparti gyár kisregényeit, 1946-ban az 1930-ban elkészült Pesti felhőjáték című történetét és az ostrom élményeit megörökítő AIvilági játékokat. Majd elérkezik a nagy pillanat: 1947-ben három kötetben kiadják A befejezetlen mondatot, amely szintén hosszú évekig „pihent", s amely egy csapásra az élő irodalom élvonalába emeli. Az egzisztenciális felemelkedés azonban nem vakítja el. Továbbra is európai szinten tájékozódik. Nem ismeretlenek előtte Arthur Koestlemek a szovjet rendszert bíráló és elutasító gondolatai. (L. Botladozás. 2. köt. 307.) De ekkor még bízik a háborút követő új, liberálisabb szovjet politika ígéretében, amelyet - ne feledjük - a nyugati szövetségesek jóindulata, egyetértése és az 1945 februárjában kötött jaltai egyezmény is szavatolni látszott. Déry ilyen körülmények között vallotta magát kommunista írónak. Tegyük hozzá: a maga utópikus elgondolása szerint. Úgy gondolva: annak a népi demokratikus, a nép felemelését célul tűző mozgalomnak az elkötelezettje, amelynek távlatait Lukács György is vallotta. (Talán nem felesleges emlékeztetni e helyütt Lukács 1945 decemberében elhangzott és annak idején sokat idézett hasonlatára: „A pártköltő sosem vezér vagy sorkatona, hanem mindig partizán. Vagyis, ha igazi pártköltő, mély egyetértésben van a párt történeti hivatásával, a párt által kijelölt nagy stratégiai útvonallal. Ezen belül azonban egyéni eszközeivel szabadon, saját felelősségére kell hogy megnyilatkozzék." In L. Gy.: Magyarbirodalom - magyar kultúra. Bp., 1970. 304.) Déry a párttal való kapcsolatát még Lukácsnál is szabadabb, lazább s legfőképpen önkéntes szövetségnek gondolta el; amelyben megtarthatja szellemi önállóságát és lelkiismereti szabadságát, s egyedüli céljának a jó, minél jelesebb esztétikai értékeket képviselő irodalom megteremtését tekintette. - A kommunistaság e liberális felfogásának kialakulását feltételezhetően elősegítette, hogy Nyugaton is széles körökben hatott; legalábbis ezt mutatják a francia és olasz kommunista pártok választási sikerei. Ám Közép-Európában is jelen volt, s a történelem során egymás ellen harcoló szomszéd népek megbékélését ígérte. A marxizmusnak ez az utóbb eurokommunizmusként emlegetett iránya egyrészt több volt, mint utópia, szervesen nőtt ki Marx és Engels gondolatvilágából, s termékeny része volt a nyugati értelmiség antikapitalista útkereséseinek. Másrészt csak el-