Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1948

államvasutak ének- és tánckara. - Az interjú felvezetésének életrajzi tévedéseit nem javítottuk. (Marosvásárhely.) A budapesti Nemzeti Színházzal együtt járt Marosvásárhelyen Déry Tibor, a haladó szellemű magyar irodalom egyik legkimagaslóbb egyénisége is. Déry Tibor Budapesten született polgári családból. Huszonkét éves korában nagybátyjának egyik vállalatához lépett be, itt észrevette a tőkés termelési rend ellentmondásait, a munkások kizsákmányolását és nyomorát. Sztrájkot szervezett. 1918-ban lépett be a Kommunista Pártba. A kommün után emigrációba kényszerült, és hét évig kóborolt Európában. 1927-ben hazakerült, de utána megint külföldre ment, részt vett a bécsi februári felkelésben, majd innen Jugoszláviába és Spanyolországba ment. 1939-ben újra hazatért, de a Horthy-rendszer bebörtönözte. A felszabadulás itthon érte. ,,írótól, újságírótól interjút sose kérj!" - tartja egy régi újságíró-közmondás. Ez nagymértékben vonatkozik Déry Tiborra is. Nehezen és lassan beszél, de mindegyik mondatának értelme és súlya van. Megkérjük, beszéljen romániai benyomásairól. Soha kedvesebb és jobb vendéglátás - Nagy megtiszteltetésnek vettem - kezdte nyilatkozatát -, hogy a Román Népköztársaság a Nemzeti Színház társulatával együtt engem is meghívott. - A szíves vendéglátás már a határnál kezdődött - folytatja -, ahol a bukaresti Nemzeti Színház küldöttsége egy különvonatot bocsátott rendelkezésünkre. Gyulafehérváron elragadóan meleg, közvetlen, rögtönzött ünnepléssel fogadtak. Ami a bukaresti vendégszeretetet illeti, azt mondhatom, hogy soha kedvesebb és jobb házigazdákat nem kívánhatunk magunknak. Úgy fogadtak, hogy az a vendégszeretetnél több volt: szeretet. Meglátszott rajta az, hogy itt két olyan népnek a képviselői találkoznak, melyek végre egymásra tudnak találni, közös gondjaik, közös sorsuk és közös céljaik révén, és együtt is építik jövő boldogulásuk útját. A legnagyobb művészi élmény - Ami a színház romániai vendégjátékát illeti, rendkívüli öröm és meglepetés volt számomra az, hogy előadásainkat románok is nagy számban végignézték, és amennyire román barátainkkal folytatott beszélgetéseinkből kiderült, éppen úgy megértették a színház művészi magatartását, mint magyar részről. Nekem személy szerint is az volt a tapasztalatom - már amennyi tapasztalatra ilyen rövid idő alatt szert lehet tenni -, hogy a román nép rendkívül művészi érzékenységű, s az a meggyőződésem - látatlanban -, hogy színjátszásuk is kitűnő. Legnagyobb művészi élményem a C. E R. együttesének tánc- és énekbemutatója volt, mely úgy a színpadkép és koreográfia, mint a színházi rendezés és kivitel tekintetében a legnagyobbak közé tartozott, amit ebben a műfajban eddig láttam. Szenvedélyes érdeklődés - Marosvásárhely régi ismerősöm. Tizenkét évvel ezelőtt már jártam itt egyszer akkor mint turista hátizsákkal a vállamon -, s örülök, hogy most mint író láthatom