Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Déry Tibor saját kezűleg írt életrajza
1957 beléptem a „Nasici furnirgyár és gőzfűrész rt.”-be, amelynek anyai nagybátyám volt elnöke és vezérigazgatója. Ez 1912 táján történhetett. A „Nasici” Európának talán legnagyobb erdőkitermelő és famegmunkáló vállalata volt, tehát úgyszólván egy kész karrierbe csöppentem bele. De nem tudtam s nem is akartam élni az alkalommal. Gőzfűrésztelepeken, erdőn is dolgoztam, legnagyobbrészt azonban a vállalat budapesti központjában, nagybátyámnak - ki nagyon szeretett - személyes felügyelete alatt. De ekkor már írogatni kezdtem odahaza, éjszakánként, s a kereskedelem nemcsak hogy nem érdekelt, de egyenesen megvetettem, mert úgy láttam, nagyon homályosan ugyan, hogy mások kihasználásán, rászedésén alapul. S ehhez járult hozzá egyre nagyobb súllyal a szociális motívum. A parkettagyári osztályon dolgoztam, közvetlen érintkezésben a munkásokkal, s szeget ütött a fejembe, hogy ezek a keményen dolgozó emberek vajon miért keresnek annyival kevesebbet, mint pl. százezres jövedelmű nagybátyám. Közgazdasági, majd marxista műveket kezdtem olvasni. Ahhoz, hogy lassanként szocialistává váltam, az is hozzájárult, hogy nem éreztem jól magamat abban a polgári társaságban, amelyben családom forgott, s lassanként az egész polgárságot meggyűlöltem, részben érzelmi, részben már félig-meddig tudományos motívumokból. így következett el a háború, melyet az első nagyon rövid ideig tartó hazafias lelkesedés elmúltával mind határozottabban elutasítottam. Szakszervezeti tag lettem, a Szociáldemokrata Pártba azonban nem léptem be, a Galilei-körbe jártam előadásokat hallgatni. Ebben az időben ismerkedtem össze Tersánszky J. Jenővel és Tihanyi Lajossal, a süket festővel, még néhány íróval, életem első művészismerőseivel. 1917-ben jelentem meg először nyomtatásban az akkori legrangosabb folyóiratban, a Nyugatban, egy kis szerelmi regényemmel, mely rögtön némileg ismertté tette nevemet, nemcsak az olvasók közt, hanem a bíróságon is, mert az ügyészség vádat emelt ellenem „szemérem ellen elkövetett sajtóvétség” címén, regényemnek néhány naturalista szóhasználata miatt. Pénzbüntetésre ítéltek, melyet a Nyugat fizetett ki helyettem. Ez volt első összeütközésem a polgári törvénykezéssel. 1918 elején volt a második összeütközésem a polgári renddel. A vállalatnál sztrájkot szerveztem a saját nagybátyám ellen, amit ez azzal nyugtázott, hogy azonnali hatállyal felmondott, mire nekem - aki addig fel voltam mentve - be kellett vonulnom. Béna kezem miatt csak front mögötti szolgálatra voltam alkalmas. Pest környékén a 32-esek fő egyik táborában szolgáltam, s itt ért az októberi forradalom, amelynek hírére azonnal levetettem az egyenruhát. 1919. március 21-e, a Kommün kikiáltásának napja már mint meggyőződéses kommunistát talált, időközben több elvtárssal ismerkedtem össze, Korvin Ottóval, Hevesi Gyulával, a későbbi népbiztossal, Stem Jolánnal stb., akikkel egy házban laktunk Budán. A pártba, úgy emlékszem, még a Kommün kikiáltása előtt léptem be, vagy közvetlenül utána. A Kommün alatt hivatalt nem viseltem, s újságba sem írtam cikkeket, mert már akkor az volt az elvem, hogy regényíró csak a művészetén át politizáljon; egyébként is valahányszor később muszájból megpróbáltam, mindig rossz újságírónak bizonyultam. A Kommün alatt egyetlen félig hivatali ténykedésem az volt, hogy mivel bevá62
