Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1963 - Görbe tükrömben
1963 „Ugyan miért ne jelenhetne meg végre tőlem valami anyai városomban?” - válaszolta Déry Tibor, és elküldte nekünk az alább kinyomtatott kéziratot, amelyről közölte, hogy német nyelven íródott, és Knut Hamsun a témája. Ami az első közlést illeti, az helytálló; mi mindent megtettünk, hogy megőrizzük e helytállás báját, amikor éltünk Déry felhatalmazásával: „Hálás lennék Önöknek, ha a szöveg javításával segítségemre volnának.” Ami a második közlést illeti, itt sincs mitől tartani; ez ugyanis nem helytálló. Knut Hamsun egyszer fölbukkan mint „északi szörnyeteg”, többször a kezdőbetűivel is, de máskülönben elég kevésszer. Amúgy a tanulmány a „déli szörnyetegről” szól. Ennek szívből örülünk, hiszen egyike ő azoknak a szörnyeknek, akik reményt keltenek. Köszönjük, Déry Tibor, hogy Ön egy szörnyeteg! Azt mondják, az irodalom a világot tükrözi. Milyen egészségesnek kell azonban lennie az írói érzületnek, hogy görbe tükör módjára ne bolondítsa meg a dimenziókat, ne cserélje föl a hosszát a székével, a felszínt a méllyel, ne képezzen egy kívánatosán gömbölyű idomból pocakot, vagy emebből egy ágyúgolyót, a rosszkedvű sovány alakból egy tragikus felkiáltójelet. Az író az igazságra gondol, de a maga igazságára, és csak isten tudja, mennyire fedi ez azt a mozgásban levő képet, amelyet az élet pillanatnyi pihenő nélkül, könnyedén odavetve megmutat magából. Végül is a helyes áttekintés kérdése, hogy az író mit szab ki ebből a képből, és akaszt az íróasztala fölé. Az ismert falon néha olyan puszta tájat látunk, hogy a szív szinte meghasad tőle, és az ember kísértést érez a szegény szerzőt saját vérével és velejével beoltani, hogy az végtére ne gondolja már azt, amit gondol. Másutt szelíden illatozó rózsakertek tárulnak szemünk elé, amelyek csupán egyetlen megoldást hagynak a szemlélőnek: az azonnali öngyilkosságot. A töretlenül vidám életöröm nem kevésbé unalmas, mint a sivatag. A detektívregények virgonc diadalmámora nem alábecsülendő hánytatószer, amivel - miként hallom - a híres angol államférfiak is könnyűének szabad óráikon. Nem, nem könnyű a végletek közt kiismernie magát az embernek, és megközelítőleg helyes képet kiragadnia a perpertuum mobiléból, amelyben ember és állat, társadalom és bolygók beláthatatlan útjukat járják. Amikor végre a helyes világképet szögre akasztotta az ember, akkor ajánlatos még a részleteket is szemügyre venni, rájuk ismemi és szép arányaiknak megfelelően visszaadni őket. Árnyalat kérdése. A művészet árnyalatok kérdése. Egy oda nem illő vonás, és a világ eresztékei megroppannak. Nagy művészhez méltó feladat volna - amit mellesleg csakis nagy művész volna képes végrehajtani - az alkotói folyamat technikai oldalát leírni: nem a kiindulópontot, Pállasz Athéné születését nemzője fejéből, nem a téma lassú vagy villámgyors megragadását, hanem a szívós, kitartó, türelmes munkát, amivel az író egy vesszőt a helyére tesz, vagy hosszas mérlegelés után egy ponttal helyettesíti. Egy jelzőt kitöröl, egy másikat [tesz] vagy épp sem- milyet nem tesz a helyére. Kivesz egy mondatot a szövegből, hogy a következő oldalra beszúrja. Egy gondolatnak, legyen bár mégoly szép, nemes vagy szellemes, kitekeri a nyakát, mivel alapos morfológiai vizsgálat után kiderült, hogy megtévesztő 399
