Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 A tanár hallgatott.- Nagyon boldog voltam akkor - mondta az asszony. - Különösen, amikor állapotos lettem.- Maga Mindig boldog - mondta a tanár.- ígeft. Igaz - mondta az asszony. - Most is boldog vagyok. Ez a sorsom. Az ég felhőtlen tiszta volt, s a nap oly erősen sütött, hogy az asszony levetett kosztümkabátját s kalapját is a tanár mutatóujjára akasztotta. Olyan karcsú volt, s lépte olyan könnyű, tagjainak egész testének játéka olyan sima és eleven, s nagy fekete haja hófehér nyaka fölött olyan egyértelműen ragyogó, hogy aki nem ismerte, messziről az ombor tizennyolc éves lánynak, közelről harmincéves asszonynak nézte volna. Oly édesen s vidáman, szívből jövő jókedvvel nevetett, hogy a& emberek az utcán né ba a rakparton a ritka járókelők utánafordultak. Belekarolt a tanárba, másik kezében kabátját lóbálta. Úgy festettek, mint apa én lánya Minden közelébe kerülő kutyának füttyentett. Szégyellte, de azért egyszer mégis megpróbálta, hogy fel bír-e futni a homokkotró egyik dombjára, a feléig fel is jutott. Cipője tele lett földdel, levetette lehúzta, kirázta. Sokáig eljátszott egy fekete-barna foltos drótszőrű foxival, mely annyira megkedvelte a szagát és a keze érintését, hogy gazdája füttye, hívása ellenére » sem tágított mellőle; végül is pórázra kellett venni, hogy engedelmességre bírják.- Miért nem tart maga is egy kutyát? - kérdezte a tanártól.- Minek? - mondta az. - Hogy rosszat mondjon rólam a hátam mögött? - ©e-a Amikor délutántól délután négy óra tájt, majdnem hétórai szakadatlan együttlét után elvált az asszonytól, nagyon fáradtnak érezte ugyan magát, de a szíve valamennyire megédesedett. Magda hazaérve egyenesen bement az ura szobájába. - Egy fél óra alatt megvan az ebéd, mondta ne haragudj! - mondta. - Nagyon szeretem Jánost, nagyon. De azért még most sem bántam meg, hogy hozzád mentem feleségül.-Én sem - mondta az orvos. * Tamás másnap délután pontosan beállított a tanárhoz. Ez vendége tiszteletére megint már felkelt az ágyból, a redőnyöket is felhúzta.- Üljön le, kedves barátom - mondta. - Ott a cukorkásdoboz a kis asztalon, tegye maga elé. Sajnálom, hogy tegnap hiába járt itt.- Jobban van már, professzor úr? - kérdezte a diák.- Nem rólam van szó - mondta a tanár. - Mivel lehetek szolgálatára?- Mindenekelőtt egy felelettel tartozom professzor úrnak - mondta a diák.- Ugyan? Tamás nagy, lapos, szókimondó arca máris elvörösödött. — Professzor úr meghagyta, gondolkodjam el rajta, hogy miért ... miért gyűlölöm nem szeretem az apámat.- Csak arra kértem, gondolkodjék el rajta - mondta a tanár. - Arra nem, hogy referáljon az eredményről. Áttérhet jövetelének másik céljára, ha ugyan van ilyen. A tanár, mint rendesen, íróállványa mögött állt, két nagy fehér keze átfogta meg317
