Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 egyébként nem ismerek - mondta Elza, aki ma is ugyanazzal a tapintatos, de szókimondó eleganciával öltözködött, mint a kommün kikiáltása előtt. — Apámnak vannak ilyen trükkjei, tudja? Ki akarta szedni magából, hogy mit gondol, hát úgy tett, mintha már tudná. A fiatalember hallgatott. - Azt mondja, Elzike, hogy nem ismeri a véleményemet? - jegyeete-meg mondta egy idő múlva. - De hisz tudja, hogy nincs véleményem. Amihez nem értek, ahhoz nem szólok hozzá.- Tényleg? - mondta a lány.- Igen, Elzike - mondta Tamás.- Imád? - kérdezte a lány.- Igen - mondta Tamás hirtelen felragyogó arccal.- Ezt mindig közölnie kell velem, ha úgy érzi - mondta a lány. - Sose felejtse el megmondani, tudja? Egy kevés walhallai illat ott maradt még a Szabadság téri járdán azután is, hogy a lény az istennő eltűnt az osztrák-magyar bank épületében. A fiatalember Tamás mélyen beszívta, megmártotta homlokát a tengerszemben, a levegőből képzetei közül egy kis fenyőfaágat tört le, s megnyugodva távozott. Egyenesen Kiss professzorhoz sietett. Ez nemrég búcsúzott el egy másik vendégétől, Tamás anyjától, aki maga in már korán reggel beállított hozzá, s majd’ az egész napját nála töltötte. A tanárt a hosszú booiaólgotóo társas együttlét felizgatta s kimentette; miután tapintatosan meggyőződött róla, hogy Tamás nem tud anyja ittjártáról, megkérte a fiatalembert, hogy dolga lóvén hagyja magára, s másnap délután jöjjön vissza; túl fáradt ma, hogysem olazórakoztathatná 'Vendégét foglalkozni tudna vendégével. Tompáné mér reggel kilenc óra tájban csöngetett be hozzá beteglátogatóba; úgy tervezte, hogy legkésőbb délben hazaér, s kettőre megfőzi az ebédet. A három órára tervezett boazólgotég együttlét azonban a régi emlékek Icpoaójén térképén több mint a duplájára nőtt meg; az asszony jól érezte magát, egy kicsit sírt», sokat nevetett, s délután négykor hazatelefonált az urának, hogy egy fél óra múlva otthon lesz, ágyban fekvő beteg barátjukat kellett egy kicsit elszórakoztatnia, ne várja meg az ebéddel. - Miféle ebéddel? - kérdezte az orvos mogorván. - Szent isten, hisz azt nekem kellett volna megfőznöm - kiáltotta az asszony Tompáné, beakasztotta a kagylót, s kezével búcsút intve a tanárnak, fejébe csapta a kalapját, s kiszaladt az ajtón. Kiss professzor utánanézett, egyet bólintott, majd visszafeküdt az ágyba. Tompáné reggel, jövetelekor is ágyban találta a tanárt, ez azonban minden ráboozó lés tiltakozása ellenére felkelt s felöltözött, mialatt az asszony a kis konyhában elkészítette a reggelijét, s néhány gyors háziasszonyi mozdulattal kiszellőztette, rendbe tette a szobát. Érintetlen, napsugaras, vad tavaszi reggel áramlott be a nagy ablakokon, melyeket az asszony azonnal szélesre kitárt. A Duna csillogása egy perc alatt tisztára mosta a szoba megviselt, áporodott levegőjét, a Rózsadomb kiszívta belőle a cigarettafüstöt s a hamu keserűségét, az utca fiatal, jókedvű, vidám lármája olfojtot ta, lofodto az öregség ronnzkedvű mogorva kinyomta kiszorította a falak közül az öregség s a magány krákogását. A Amikor visszajött a szobába, a tanár ráncok közé 311
