Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 A szabadba érve Tamás azonnal szédülni kezdett, a hűvös hajali levegő kiváltotta részegségét. Gyalog akart volt hazamenni, de már néhány lépés után másként határozott, az Esterházy utca sarkán konflisba ült. Sajnálta ugyan a két korona fuvarköltséget, de belátta, hogy másként aligha érne haza. Otthon, a lépcsőházban annyira szédült, hogy néhány lépcsőfok után kénytelen volt négykézlábra ereszkedni. Hol tenyerét, hol térdét emelgetve óvatosan kúszott felfelé, homlokán aggodalmas ráncokkal, szégyellősen mosolyogva, mint egy tánciskolái növendék az operaház felvételi vizsgáján. De amikor vógülÍ3 a lalcáaajtujuk elé ért egy negyedóra múlva felért a második emeletre, észrevette, hogy a lakáskulcsot odahaza felejtette. Be Ha nem akarta felzavami szüleit, be kellett kopognia Erzsinek a folyosóra nyíló ablakán. - Ki az? - kiáltotta Erzsi egy idő múlva. - Én vagyok - mondta Tamás. Erzsi nem felelt rögtön. - Ejnye, ki az az én? - hallatszott a hangja. — Én ... Tamás — mondta a fiatalember. — Mi tetszik? Tamás estik most kapott éozbc, hogy négykézláb guggol az ablak alatt. Foltápánzkodott.- Be akarok menni - mondta Tamás türelmetlenül. - Nincs lakáskulcsom. Bentről motoszkálás hallatszott, a világos kretonfüggöny tenyérnyire félrehúzódott, az üveg mögött egy arc halvány foltja jelent meg feslett ki. - Nem látok én senkit - hallatszott Erzsi hangja egy idő múlva. Tamás csak most kapott észbe, hogy «ég négykézláb guggol az ablak előtt. Győr aan a A konyhaajtó elé mászott. - Itt vagyok a konyhaajtó előtt - mondta idegesen? Ny insa már lei kérem! nagyot nevetve, mialatt a kilincsbe fogódzkodva óvatosan két lábra húzódzkodott. - Nyissa már ki, Erzsiké! A zárban megfordult a kulcs. - Tessék várni egy pillanatig! - mondta Erzsi belülről. Tamás gyorsan benyomta az ajtót, de mire maga is benyomakodott a konyhába, Erzsi mögött már becsapódott a cselédszoba ajtaja. - Nem baj, most az egyszer bemegyek - gondolta Tamás jókedvűen. A konyhában már egész világos volt. A De az ajtó előtt, a kredenc mellett, a fekete-fehér kockás kőpadlón egy pár férfi bakancsot pillantott meg. Egy ideig nézte. A cselédszobából semmiféle hang sem hallatszott. Hallgatódzott. Az udvar is néma volt még. Még egyszer megtekintette a bakancsot, aztán nagyot sóhajtva gyorsan kiment a konyhából. * A fiatalemberre nehéz napok virradtak. Apjával összekülönbözött, először életében: ez nem akarta kifizetni adósságait. - Bolond vagy? - mondta neki az orvos. - Nem látod, hogy a szó szoros értelmében előbb leitattak, aztán kifosztottak? Nem szólva arról, hogy ha színjózan vagy, akkor is becstelenség olyan emberrel játszani, s ekkora önazogbon, akinek még soha életében nem volt kártya a kezében. S ekkora összegekben! S mindennek tetejében még kiskorú is vagy ...- Azt nem tudhatták - mondta a diák. Az orvos elvörösödött dühében. - Csak rád kell nézni - mondta. - A* Egyébként pedig az aláírásod egy fillért sem ér. Óvakodni fognak attól, hogy bepereljenek. Ellenkezőleg, nekem volna kedvem feljelenteni őket ... 292
