Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 na önben, fiatal barátom, akkor első tekintetfe pillantásra észrevehette volna, hogy nem megvágni akarom, parancsoljon ide betölti mint ezek a sajnálatra méltó kis nyomorultak, akik kollégáimnak nevezik magukat, s úgy látom, az est folyamán már többször megkárosították. Parancsoljon ide betekinteni! - Az idősebb úr elővette pénztárcáját, s Tamás felé fordítva kinyitotta: egyik rekeszében százas bankjegyek feküdtek. - Azért szólítottam meg - folytatta az idősebb úr -, mert óvni akarom a csalfa barátoktól.- Éspedig? - mondta Tamás.- Senkit nem akarok meggyanúsítani - mondta dr. Brankovich -, de azok, akik most az ön játékát irányítják, nem elsősorban az ön érdekeit nézik.- Érdekes - mondta Tamás. - Tehát mi a teendő?- Társuljunk, fiatal barátom. Mi ketten, ön meg én - mondta dr. Brankovich kissé vék vékony fejhangján. - Mi ketten, ön-meg én Én játszom ön helyett, mert az ön játéktudása még meglehetősen kezdetleges. Minden bankjában benn vagyok tíz százalékkal. Ha vesztünk, megtérítem önnek a rám eső veszteséget, ha nyerünk, a nyereséget fele-fele arányban felosztjuk. Úgy vélem, első pillanatra felismerhető, hogy ajánlatom méltányos.- Nem tudom megítélni, hogy méltányos-e - mondta Tamás vigyorogva -, mert úgy tátong azt hiszem ... engedelmével ... hogy kissé be vagyok rúgva el vagyok ázva. Mindenesetre hálásan köszönöm szíves ajánlatát, sajnos későn jött.- Hogyhogy? - kérdezte dr. Brankovich meghökkenve.- Úgy - mondta Tamás, s orra mellé emelte mutatóujját hogy az a húsz korona, amit az előbb önnek felajánlottam, az utolsó pénzem. Odakünn már virradt világosodott. A virradat az ablakokba akasztotta szennyes kendőit. A fiatalember elbúcsúzott a társaságától. A Pesti Hírlap közgazdasági rovatvezetőjének 6000 koronával tartozott, Keith Arthurnak, aki Gonda Kelemen Lajos, Király u. 12. fedőnéven tartózkodott Magyarországon, 13 500 koronával. A két adósságról annak rendje s módja szerint elismervényt adott kötelezvényt állított ki. - Bár az aláírásom nem sokat ér - mondta ravaszkás arccal mosollyal -, tekintve, hogy még kiskorú vagyok, s örökségemet édesapám mint természetes gyámom kezeli. De azért a tisztelt kollégák legyenek nyugodtak, adósságomat az utolsó fillérig ki fogom fizetni.-Mikor? - kérdezte gyorsan a Pesti Hírlap közgazdasági rovatvezetője.- Holnap vagy holnapután - mondta Tamás. - Addig itt hagyom önöknek zálogban legjobb barátomat, Rubinyi Elemért, ,4z Est kiváló riporterét. A fiatalember lehajolt, megfogta Rubinyi székének jobb oldali elülső s bal oldali hátulsó lábát, s még mielőtt a volt történész magához térhetett volna meglepetéséből, látszólag minden különösebb megerőltetés nélkül székestől a levegőbe emelte, majd a kártyaasztalra helyezte állította a széket, a szanaszét heverő zsetonok és kártyák közé. Az ajtóhoz érve még egy utolsó elégedett tekintetet vetett a terembe: Rubinyi még az emelvényen ült, s ádámcsutkájának erős ingamozgásával, kézzel-lábbal hadonászva magyarázott valamit az alatta ülő szótlan társaságnak, mely-meg 291
