Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 Tamás lassan felállt. - Üljön le, kodvoa barátom! vissza! - mondta a tanár. - Még nem végeztem. Még azt akarom magával közölni, hogy ... öhöm ... szeretem s féltem magát. Maga nem elég ... öhöm ... okos ahhoz, kedves barátom, hogy meg tudná magát védeni a szenvedéllyel és rögeszméi ellen, s nem elég buta, hogy a jószerencséjében bízhatnék.- De professzor úr - kiáltotta Tamás fülig vörösödve -, ezek szerint professzor úr engem mégiosnk tényleg rajongónak tart! Ennyire félreismer? Maga vagyok a józanság, professzor úr, semmiféle csábkép, hamis illúzió nem tud megtéveszteni, esküszöm. Csak a rideg tényeket figyelem, s azok alapján alkotok véleményt.- A nagy eszmények - mondta a tanár - nem kin haszonnal járnak elhanyagolható tényezők az emberiség fejlődésében. De használatukat éppúgy meg kell tanulni, mint egy pokolgép kezelését. Merem állítani, iskolában kellene taníttatni. Némi velünk született kézügyességre és leleményességre is szükség van természetesen, de ha ez is hiányzik, s az eszmények kezelésében való elméleti tudás sincs meg, akkor megölik az embert.- S ettől félt engem professzor úr? - kérdezte a diák hitetlenük - Attól, hogy rosszul ismerem a világot?- Amilyen hasznosak lehetnek olykor a nagy eszmények az emberiség történelmében, olyan károsak lehetnek olykor az egyén életében - mondta a tanár sóhajtva. A diák megdöbbenve nézte: még nem hallotta sóhajtani. - De professzor úr, ön engem idealistának tart - mondta megrendültén. - Ilyen rosszul ismerném magamat?- Lehet - mondta a tanár.- Elképzelhetetlen - kiáltotta a diák, sápadtan a felindulástól. A tanár rámosolygott. — Egyék abból a cukorkából! — mondta szelíden. - Már az előbb is azt akarta értésemre adni, hogy én ismerem magát rosszul. Az is meglehet. Nem bízom meg feltétlenül a magam ítéletében. Elképzelhetőnek tartom még az is, hogy néha a fiatalság fiatalabbnak van igaza velem szemben. De ahogy elnézem magát, kedves barátom, úgy látom, hogy maga az eleve kiszemelt áldozat, ahogy a könyvben meg van írva. A diák önkéntelenül végignézett magán, erőtől duzzadó hatalmas testén, nagy lapáttenyerén, mely a benne dúló mondhatatlan csodálkozás és izgalom ellenére rez- dületlenül feküdt az asztalon. A tanár ellépett az íróállványtól, s Tamás mögött elhaladva gyöngéden megsimogatta a fiú fejét. - Attól nem kell félnie, hogy nevetséges - mondta, miközben maga is leült az asztalhoz, kellő távolságba tolva a széket, hogy átvethesse egymáson két hosszú lábát. - Attól megóvja egemének tekintetének hitelt érdemlő ártatlansága. Nevetséges figura csak én lehetnék kettőnk közül, ha például azzal áltatnám magamat, hogy mosolygó öregkorom van. Én ugyan sohasem tartoztam a rajongók szektájához ...- Ez bizonyos? - kérdezte a diák hirtelen kiegyenesedve ültében. A tanár szemében kis huncut fény játszott. - Bizonyos - mondta, s nagy barázdás, összevissza rovátkolt arcával szelíden rámosolygott a fiúra.- Olyan bizonyos benne, ugye, mint amilyen bizonyos vagyok én ugyanebben a tárgyban a magam személyét illetően? 272
