Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 tee« tudott válaszolni, mint anya a gyermekének. Ritkán szólalt meg, csakúgy, mint társaságban, de ha olykor felemelte mellére hanyatló fejét, és öszevissza árkolt, kidagadó zsírpárnákkal, könnyzacskókkal és mély barázdákkal megszabdalt nagy arcát a diák felé emelte fordította, ez nyomban olyan biztonságban védettnek érezte magát minden lelki zavor éa fájdalom ellen, mintha morfininjekciót kapott volna. Ha ritkán tágított is a maga rendszerint együgyű álláspontjától, de a tanárnak egy-egy elejtett szavától a lelkében dúló szörnyű viharok csakhamar elültek, s még az ostobasága is meggazdagodott józanabbá és emberibbé lett. Kiss professzor tapintatos, biztos kézzel vezette a nevetséges vezetgette a daliás, büszke fiatalembert saját nevetséges örvényei között. De ezúttal, éjszakai sétájukon a tanár mintha elvesztette volna türelmét, lehet, hogy nyilván a gyomra fájdult meg a nagy vagy a szokatlanul bőséges vacsorától, vagy valamilyen régi emlék kavarta fel emléktől. Nem vette Ezútal nem'tette élvezhetővé véleményét a diák számára.- Nincsenek magának más barátai is? - kérdezte.- Vannak - mondta a diák meglepetten. - Illetve nincsenek. Bizalmas barátom, olyan, mint a professzor úr, nincs.- Megtisztel — mondta a tanár. A Westend kávéház a Teréz körút és ... sarkán is nyitva volt még, az épp kinyíló ajtaján cigányzene szűrődött ki a hóitatta tiszta levegőbe.- Nálam fiatalabb barátai? - kérdezte a tanár.- Terhére vagyok professzor úrnak?- Jöjjön! - mondta a tanár. - Ne álljon meg! Nincs terhemre. A Podmaniczky utca sarkára érve átmentek a Körút másik oldalára. Egy hókaparó gép éttt vesztegelt a sarkon, de nem dolgozott, két-három ember álldogált ácsorgott körülötte.- Az öregedő ember veszélyes társaság - mondta a tanár fejét mellére lógatva.- Miért, professzor úr?- Elvesztette illúzióit - mondta a tanár. A diák télikabátja zsebébe süllyesztette fagy csípte vörös kezét. - Az számomra nem veszély. Nekem Aki tudományos pályára készül, annak ne is legyenek illúziói. Nekem nincsenek is.-Nincsenek hát - mondta a tanár.-Vagy úgy látja, professzor úr ...-Nem látom úgy - mondta a tanár. A Nyugati pályaudvar nagy órája állt. Az óriási üvegcsarnok belülről halványan ki volt világítva. Néhány ember ácsorgott a rácsos az érkezési oldal rácsos bejárata előtt, de bal kéz felől a havasan világító Vilmos császár út egész hosszában toljoaon kihaltnak látszott.- Tapasztalat szerint minden rajongó előbb-utóbb csömört kap - Vigyázat! mondta a tanár. A diák hallgatott a sűrű, fehér kor finom hóval belepett járdát nézte. - Nekem szól 270
