Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 lön-külön úgy elszórakoztatta, hogy néha alig állta meg hangos nevetés kacagás nélkül. A szó Tamás körül forgott, de alapjában véve még mindegyik érte versengett, ugyanúgy, mint harminc évvel ezelőtt. Tamás csak a folytatása volt egy kezdetnek, mely még mindig nem fejeződött be. Az asszony ült a nagy fotőjben, és egészen apróra összehúzódzkodva, és egy mukkot sem szólt, csak magában dorombolt: így is esek körülötte keringett az egész bolygórendszer, s fog is keringeni, amíg ő életben mámé van. Kiss professzornak Tamásról való véleményét már ismerte, tehát most nem ütközött meg rajta; az az egy biztos, gondolta, hogy ha igaz amé az a meghatározás, melyet János az ostobaságról form mondott, akkor Tamás nem tőle örökölte az ostobaságot. A legtöbbet tetto, amit nő megtehet érte el, amire nő vállalkozhatik: egy hosszú házasságon át nagyjából boldoggá tette férjét, s maga is szerét ejtette, hogy boldog lehessen mellette. Nem voltam rossz anya sem, gondolta, mindent elkövettem eddig, s ezután is mindent meg fogok tenni, amit lehet, hogy fiamat épségben megőrizzem. Mosolyogva nézte a három vér» bolond öregurat, akik megint összeugrottak miatta, de jókedvébe váratlanul egy tűhegynyi melankólia fájdalom szúrt bele, melynek maga sem tudta magyarázatát adni. A tanár hirtelen felállt, kezet csókolt, kezet nyújtott, s mire a házigazda mankójára kapott, hogy kikísérhesse, már nyoma veszett'. Ae előszobában nyomtalanul eltűnt az előszobából. A fogas előtti polcon Erzsi számára egy tízkoronás bankjegy maradt utána. A kapu előtt Tamás várta.- Megengedi, hogy elkísérjem, tanár úr? - kérdezte. - Egy félórája jöttem le, s gondoltam, megvárom itt a kapu előtt. Egyforma magasak voltak körülbelül, s lépéseik is egyforma hosszúk, cammogok, összeillő túrapartnerek egy lés rövid pesti sétára a holdvilágos tiszta éjszakában. Az Andrássy út, gázlámpáinak dupla halvány fényszalagjával, végtelenül terült el előttük, a behavazott járdán csak itt-ott látszott egy-egy hosszan sorjázó fekete lábnyom, az ember névjegye a téli utcán, melyet azonban még a kutyák sem olvasnak el. Kétoldalt az alacsony, régi bérházak is bevonták már fényeiket, egy-egy kivilágított ablakfüggöny hunyorgott még itt-ott a függőleges sötétségben, csak a Japán kávéház függönytelen nagy ablakai hányták ki teljes fényüket, s a benne ülők hadonászó árnyalakjait a havas járdára. Aa Néhány lépéssel odébb, az Oktogonon az éjjel-nappal nyitva tartó Abbázia kávéház kiáltott bele hangtalan fénynyelvén az éjszakába; húsz éve állítólag még egyetlen órára sem csukták be. A turisták két éjszakai járókelő bekanyarodott a Teréz körútra a Nyugati pályaudvar irányában. Kiss professzor volt Tamásnak egyetlen bizalmas barátja; nem múlt el hét, hogy legalább egy negyedórára be ne ugrott volna hozzá Rudolf rakparti agglegénylakására, ha többre nem, egy mosolyra és egy kézszorításra. Mindig szívesen látott vendég volt; a professzor leültette maga elé, megkínálta cukorkával, s olyan megértőn tudott tudta hallgatni a fiatalembert, mint egy szerelmes nő az imádóiát, és olyan h**™" nyen, kérlelhetetlenül és bölcsen tudott felelni, minLagY-^cifi-CsIhénvkép a tanítványának és "bulli I ii'illTfd^an o,i körültekintően tudott válaszolni, mint idegül iua a betegeinek, és olyan türelmesen, tapintatosan és körültekintőn ón órtho 269
