Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 legutoljára talán öt évvel ezelőtt, amikor itt, Tompáéknál tudta meg szerzett tudomást arról, hogy Ausztria-Magyarország hadat üzent Szerbiának. - Micsoda? Mit mond az Akácfa utcai kapitányságról? Tompa és Pollák pertuban voltak, a professzor senkivel sem tegeződött.- Tamás három napig be volt zárva őrizetben volt a rendőrségen - kiáltotta az újságíró.- Miért?- Zsebtolvajlás gyanúja miatt.- S csak ma délben szabadult - tette hozzá az orvos.- Miért nem értesített erről, nagyságos asszony? - kérdezte a professzor a háziasszonytól. - Van némi konnektusom ismeretségem, s valószínűleg néhány egy-két óra alatt kiszabadíthattam volna a fiút. Három napig ott tartották? Kár őt fölösleges inzultusoknak kitenni, amúgy is elég injúriában lesz része élete folyamán.- En is ezt tartom Hát én nem ezt mondom? - kiáltotta az újságíró, egy epés tekintetet vetve az orvosra. - De vannak emberek, akiket a kor eae érzéketlenné tesz minden emberi szenvedés iránt. Igaz, quisquis suos patimur*, de mire való a civilizáció, ha nem arra, hogy a fölösleges szenvedéseknek elejét vegye, mind az egyének, mind a nemzetek életében. Ha Ausztria-Magyarország külpolitikája ... Kiss professzor nagy, ráncos, duzzadt arcát az újságíró felé fordította fordítva, % alulról jövő lassú tekintetével egyszeriben oldllítva elállította az induló vezércikk szavainak légyzümmögését. — Hagyjuk Ausztria-Magyarország külpolitikáját, kedves barátom. Én mér mint hű olvasója, az ön idevonatkozó véleményének mér annyi változatát ismerem, hogy az újabbak már aligha érdekelhetnek. Tamásról van szó.- Helyes - mondta az újságíró.- Nincs ugyan jogom beleavatkozni nevelési rendszerükbe - folytatta a professzor az orvos felé fordulva -, de ezúttal én is több óvatosságot ajánlok. Hiszen ebben a korban nevelésről már tulajdonképp nincs is szó, legföljebb védelemről ... öhöm ... oltalmazásról, szinte azt mondhatnám, már nem is szülői, hanem ... öhöm ... altruista tevékenységről. Tamás talán több kíméletre szorul, mint más serdülő ifjú.- Miért? - kérdezte az orvos.- Mert ostoba ... mondta a professzor. Egy pillanatra csend lett a szalonban. Az orvos elvörösödött. - Ha úgy érti, hogy lassabban érik az átlagnál ... - mondta, hangjában egy oltásnyi ingerültséggel.- Nem úgy értem - mondta a professzor. - Egyszerűen ostoba.- Miért tartja ostobának? - kérdezte az újságíró, s orra nyergéről magasra repítve villogó csíptetőjét, rövidlátó szemét a professzor felé arca elé tolta; szemlátomást őt is elfogta az indulat. - Ostobának azt nevezem - mondta a tanár -, aki nem tudja úgy berendezni elrendezni az életét, hogy valaha is boldog legyen. A háziasszony kicsire összekuporodva - mintha ott sem volna -, maga alá húzott lábbal a nagy fotőjben, fényes szemmel gyönyörködve felé s titkon mulatva figyelte a három öreg férfi családapai vetélkedését torzsalkodását; minden összecsapásuk kü* mindenki a saját baját viseli el (lat.) 268
