Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957- Tompa Tamás vagyok - mondta vörösre gyulladt fejjel. A lány nyugodtan ránézett. - Már tudom - mondta. - Ha végzett ezzel az aktával, kérem, személyesen hozza nekem vissza. X. alezredes úr titkárnője vagyok. Ha sűrűbben érintkezve jobban megismerünk valakit, benyomásaink folyékony víztükrében lassanként elmosódik az első kép, melyet az illető személyről kaptunk. De Tamás, amikor már megszokta is a lány későbbi látszólag mozgalmas, eleven, gyors beszédű, karcsú, szeszélyes változatait, akkor sem felejtette el ennek az első percnek az emlékét: egy nagy, nyugodt női alak állt az íróasztala előtt, mint egy régi germán istennő, s nyílt homloka alól sugárzó tekintetét rászegezve, az erdők s hegyek biztonságával némán mosolygott maga elé. Mint egy nagy természeti jelenség, a diáknak imponált a lány, a látvány, de nem tetszett neki. Eltartott egy ideig, amíg eljutottak az első találkozásig eljutott a várbeli Ruszwurm cukrászdában cukrászdába, az első találkáig, majd innét egyre gyorsuló tempóban Tamáonak addig a meggyőződéséig, hogy találkozott élete első s utolsó nagy szerelmével, azzal a kicsi, bájos, madárcsontú, törékeny, pergő nyelvű tiszta lányalakkal, amely eddigi álmaiban kísértette. A nagy walhallai alak ott maradt állva a Tárcaközi íróasztala előtt. De amikor Tamás - jóval később, hónapok múlva - először csókolta meg Elzát, s átfogta a lány izmos, kissé széles derekát, a tenyere meglepődött. Nem azt tapintotta kapta, amit a képzelete sugallt neki. Pedig addigra lelkileg már nagy utat tett meg az első idegenkedő bchódolástól csodálkozástól az öncsalásig, melyet a szűzies lelkek tudatlanságukban szerelemnek neveznek. Már nyoma sem volt benne annak az ártat lanul naivul ösztönösen gyanakodó naiv ellenállásnak, mellyel eleinte Elza rejtetten kihívó közeledését fogadta. Holott De Már hisz már a második vagy harmadik rászdai cukrászdái találkájukon a lány mér egyetlen nyugodt szóval szavával, egy mosolyával, egy tekintetével le tudta szerelni ágaskodó férfiönérzetét. Tamás kigyúlt füllel, lelkesen itta be Elza minden szavat szavait, melyek a Szentírás tudományos hitelességével és egy elemi iskolai olvasókönyv költői kinyilatkoztató erejével magyarázták meg a diáknak, hogy a lány miért tud vele oly ritkán és csak titokban találkoz m papája, a Margit körúti férfiszabó miért nem szereti, ha házon kívül fiúkkal találkozik. A Modem kávéházban ültek ezúttal, egy páholyban, melyből ki lehetett látni az Erzsébet híd pesti hídfőjére; a Régiposta utcai kis cukrászdában, ahol találkájuk volt, nem kaptak helyet.- Elzike, miért találkozhatok én csak ilyen ritkán magával? - kérdezte a diák &hg rosszul palástolt izgalommal, alighogy helyet foglaltak a páholyban.- Szeretne velem többször találkozni? - kérdezte a lány. Tamás kétségbeesetten nézte kétségbeesett tekintetet vetett rá. - Hogy kérdezhet ilyet, Elzike?- Szóval szeretne?- Amióta ma egy hete utoljára láttam ...- Miért nem fejezi be a mondatot? - kérdezte a lány nyugodt, istennői mosolyával.- Mert megzavarodom, ha így rámnéz - mondta Tamás elvörösödve. - Ha magával vagyok, teljesen elbutulok, pedig minden okom megvan annak a feltevésére, 250
