Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 sét az anya minden további szó nélkül elértette: csendes biztatás volt, hogy tapintatosan tudja ki, mi nyomja a gyerekük lelkét. Megcirógatta az öregember szakállas arcát.- Majd megpróbálom valahogy, Károly - mondta, s édes vidám hangján elnevette magát.- Mit? - kérdezte az orvos mereven visszautasítón, s megállva az trtj ajtó felé való útjában, viv hátrafordult. - Mit próbálsz meg? Az éfeg asszony elpirult. - Hát amire gondolsz.- Nem gondolok én semmit. Nem tudom, mire érted.- Tudod, Károly - mondta az asszony -, hogy én milyen ügyetlen vagyok ezekben a dolgokban. Ha én magából tebelőled valaha ki akartam venni valamit, már a harmadik szónál mondatnál belezavarodtam. Maga Te meg kinevettél.- Én magát téged sosem nevettelek ki - mondta az orvos.- Tudom, Károly.- Hát akkor?- Komolyan sosem gúnyoltál ki - mondta az öfeg asszony, s újra elpirult, s utána mindjárt el is mosolyodott a saját zavarán. - Komolyan sosem, de gyakran kinőve tett- kinevettél. Nem bántódtam meg sosem, tudja tudod, amikor olyan jóízűen nevettél, csak nagyon elszégyelltem magam, hogy milyen ügyetlen vagyok.- Sose szegyeilje szégyelld! - mondta az orvos. Az öreg asszony rámosolygott. — Jól van már, menjen a dolgára eriggy a dolgodra! Az orvos felemelte mankóját, hogy újra elindul. - De ettől függetlenül - mondta-, most sem tudom, hogy az előbb mire gondoltál. Mit akarsz megpróbálni? Az öregasszony nem felelt: A törékeny kis asszony rávetette tanácstalanul rávetette nagy fekete szemét mosolygott.- Mit véltél kiolvasni abból, amit arról a mamlaszról mondtam? - kérdezte az orvos, nikotinsárga ujjaival ősz pofaszakállát gereblyézve. De az apró öreg asszony most már komolyan hirtelen felbosszankodott. - Menjen-méf Eriggy már, mert elkésel - kiáltotta, s apró öklének egy kecses mozdulatával az asztalra ütött. - Eriggy mér, mert elkésel! Megyek—mondta Az orvos s a szakállát fésülgető keze mögött észrevétlenül elnevette magát. - Megyek már - mondta. - Elkésni ugyan sehonnét sem kések el, mert a szobámba megyek pipázni. Hát ha majd beszél Hát ha maga mindenáron beszélni mégis akarsz azzal a mamlasszal, akkor csak ügyesen s el ne kényeztesse szedd ki belőle, mi baja van. Valami történhetett vele. De azért el ne kényeztesd! - Megfordult, s újra elindult az ajtó felé. - Minek mindenről annyit beszélni karattyolni! - morogta elégedetlenül, mankójával nagyokat koppantva a szőnyeges padlón. Estére az anya bement fiához, ennek kis udvari szobájába, amely a régi pesti bérházak jellegzetes körfolyosójára nyílt; ha nem függönyözték le éjjel-nappal az ablakát, mindenki beláthatott a szoba hasába. Tamás nem bánta; egész nap íróasztalánál ülve oly elmerülten tanult, jegyzetelt, olvasott, hogy az ablaka előtt elhaladó szemé244
