Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Déry Tibor és társai tárgyalásának jegyzőkönyve. 1957. október 25-november 5. Részletek
1957 igazságtalanságok felszámolásának megkezdése indult el a párthatározat alapján? VÁDLOTT. Igen, tudok erről. Én a Petőfi térre mentem az írószövetség megbízásából, hogy a Petőfi és a Bem téren ismertessem a kiáltványt. Mire a Kossuth Lajos utcához értem, a tömeg a Bajcsy-Zsilinszky út felé haladt. Több színművész ismerősöm meglátott, odahívtak, belémkaroltak és mentem velük. Kérdeztem Sinkovits [Imrétől], hogy miért nincs vörös zászló, választ erre nem kaptam. TANÁCSVEZETŐ. Az ott elhangzó jelszavakból nem következtetett a tüntetés céljára, jellegére? VÁDLOTT. Nekem a jelszavakból következtetni kellett volna a tüntetés ellenforradalmi jellegére. TANÁCSVEZETŐ. A Bem téren hallotta Zelk beszédét? VÁDLOTT. Nem hallottam, több fiatal utat tört nekem a szoborhoz, hogy a kiáltványt ott felolvashassam. Én a felolvasásától elálltam, az emberek elkezdtek elvonulni, azt mondták, a Parlament elé mennek. Engem ekkor egy teherautóra tettek és az Árpád hídon át a Parlament elé vittek. Ott utat nyitottak a Parlament lépcsőjéhez. A lépcsőn állt Veres Péter, megölelt, megcsókolt. Én ott álltam azzal a feladattal, hogy a kiáltványt felolvassam. Ott volt a rádiónak egy kocsija, azon kezdtem a kiáltványt olvasni, de abbamaradt, mert nem volt hangerősítő. A tömeg egyre nyugtalanabb lett, követelte Nagy Imrét. Három ismeretlen személy kerített nekem egy autót, ezzel a lakásomra mentem és felhívtam Nagy Imrét. Ő azt mondta, hogy a beszéddel majdnem kész és már mások is hívták. Én a feleségemet elvittem az írószövetségbe, hogy oda fogok érte menni. TANÁCSVEZETŐ. Miért nem hagyta otthon a feleségét? VÁDLOTT. Ilyen izgatott állaptoban nem akartam, hogy otthon maradjon, nem féltettem, mert ekkor ellenforradalmi dolgokra nem is gondoltam. Elmentem Nagy Imréhez, ott volt Jánosi és Fazekas is. Nagy Imre az érte küldött kocsival elvitt a Parlamentbe. Ott Nagy Imre kiállt az erkélyre és beszédet tartott. Nem vettem észre a figyelmeztető jeleket, hogy milyen jellegű a tüntetés. Nagy Imrét lehurrogták, amikor az elvtárs szót használta. Egyszer azt mondta, hogyha nem hallgatnak meg, abbahagyom a beszédet. Az erkély melletti szobában láttam Aczél Tamást is. Ott átmentünk az egyik kisszobába és egy ifjúsági küldöttséget vártunk. Ismerőseim közül ebben a szobában Erdei és Mekis volt. Az ottlevők követelték, hogy Nagy Imre újra beszéljen a néphez a Rádióban. Erdei és Mekis ezt ellenezték. Én helyesnek tartottam ennek a beszédnek a megtartását a Rádióban a tömeg lecsillapítása végett. Ezt a kívánságot Nagy Imre maga is ellenezte. Én ezután kértem egy kocsit, hogy vigyenek az írószövetségbe. Ott értesültünk már a Rádió előtti lövöldözésekről. A fiatal írók mondták, hogy az ÁVH provokálta ki a lövöldözést. Ekkor ismét felhívtam Nagy Imrét, hogy máris vér folyik, próbálja személyes jelenlétével a tömeget lecsillapítani. Azt válaszolta, hogy ne izgulj, nem olyan veszélyes. Ekkor megfogadtam, hogy nem tárgyalok többet Nagy Imrével. Október 24-én délelőtt az írószövetségben voltam. Délben indultunk gyalog haza 191
