Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Levelek a belügyminiszterhez és a legfőbb ügyészhez
1957 tudtam s ma sem tudom, hogy politikai akció szervezte-e, nem tudom, hogy kik csinálták, mert én épp csak néhány írótársammal beszéltem róla, s nem tudtam, hogy pártszerűtlen, hogy ha a Központi Vezetőséghez fordulunk sérelmeinkkel, de nem láttam be, amikor ezt megmagyarázták nekem, s rosszul értelmezett jellemességből nem vontam vissza az aláírásomat, holott meg kellett volna értenem, hogy a csoportos fellépés a párt ellen irányul. Nem ismerem a törvényeket s ennélfogva nem tudom eldönteni, hogy cselekedeteim közül mi minősül bűncselekménynek. Lelkiismeretem szerint beszélek. Idősorrendben elsőnek a Petőfi-köri beszédemről, amellyel súlyosan vétkeztem a párt, tehát államunk, a népi demokrácia alapvető intézménye ellen. Erről már két hónappal ezelőtt részletesen írtam Lelkiismer ét-vizsgálat című írásomban, ezt nem ismétlem meg, csak annyit, hogy mélységesen szégyellem, nem tudok túljutni rajta és életem s kommunista voltam legszégyenletesebb bukásának tartom. Szívesen adnék tíz évet éveket a még hátralévő rövid életemből, ha meg nem történt volna. Ami magát az október 23-i és az utána következő eseményeket illeti, nemcsak el- vakultság és konokság volt, de kommunista voltomnak újabb bukása, hogy sokáig nem ismertem fel, hogy kezdettől fogva ellenforradalom volt. Csak az adatok és felvilágosítások, melyeket a vizsgálati szervek szolgáltattak nekem, ismertette (sic!) fel velem lassanként az igazságot. Semmiféle hamis önérzet nem tarthat ma vissza ennek a kimondásától. S ebből az következik, hogy az, amit ez alatt az idő alatt csináltam, akarva, akaratlanul az ellenforradalmat szolgálta. Akarni nem ezt akartam, én kommunistának vallottam magam továbbira] is, szocializmust akartam és népi demokráciát - s néhány cselekedetem ezt bizonyítja is, de egészében véve megint csak azt kell mondanom, hogy nem voltam elég jó kommunista ahhoz, hogy felismerjem a helyes utat s hogy ne essek a téveszmék csapdájába. Már október 23-án észre kellett volna vennem, hogy ellenforradalom kezdődik. Igaz, hogy kéthónapi külföldi utazás után értem haza október 22-én, teljesen tájékozatlanul, s ehhez járul, hogy előzőleg majdnem egy évig nem jártam az írószövetségben, de ha több párthűség van bennem, akkor nem lett volna szabad vállalnom annak az írói kiáltványnak a felolvasását sem, mely egészében véve bizalmatlanságát fejezte ki a kormánnyal szemben. (Nem olvastam ugyan fel, de csak azért nem, mert nem jutott rá alkalom.) November 2-i rádióbeszédem is, mely az Irodalmi Újságban is megjelent, s mely ugyan a maga egészében a lincselések ellen szólt, hibás volt abban, hogy még mindig nem ismerte fel az ellenforradalmat, s Magyarország dicsőséges korszakának jellemezte ezt az időt. Legnagyobb vétkem azonban nyilvánvalóan az volt, hogy november 4-e után nem ismertem fel, hogy a Kádár-kormány képviseli egyedül azt a kommunista erőt, amely rendben tudja tartani az országot, s meg tudja védeni az ellenforradalom ellen. Konokul kitartottam a magam rögeszméi mellett. November 15-én felszólaltam egy munkásgyűlésen, hol ugyan a munka felvételét ajánlottam a munkásságnak (munkásmilícia felállítása, AVH lefegyverzése). December 28-i írószövetségi beszédemben pedig tovább is „forradalomnak” jellemeztem az októberi ellenforradalmat, tehát lényegében a Kádár-kormány ellen fordultam, ha nem is kifejezetten szóban, de gon139
