Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)

1957-1964

1957-1964

tudomására adta az írótársadalomnak, hogy az irodalom egészével számol. 1959. szeptember 25-én újjáalakítják - a Déry letartóztatása után betiltott - írószövetséget, s ezt követően sorra szólaltak meg a hallgatásra ítéltek vagy abba burkolózók, mint például Ottlik Géza, Weöres Sándor, Vas István és Illyés Gyula. (Megjegyezve, hogy egy részük, így Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes már 1957-ben megjelenhetett.)

Déry szabadon bocsátása egyértelműen a megbékélésnek ezzel a szőkébb és tá- gabb folyamatával függ össze, amikor is az Elnöki Tanács közkegyelemben részesítette a hat évet meg nem haladó büntetést kapott forradalmárokat, feloszlatta az in- temálótáborokat és megszüntette az internálás egész intézményét. Déry és Donáth Ferenc, akiknek magasabb volt a büntetése, egyéni kegyelemben részesült. (Ehhez talán az is hozzájárult, hogy egy évvel korábban, amikor az írót Márianosztrára vitték, ismét felcsapott a nemzetközi tiltakozás, amelynek hullámai egészen Hruscsovig eljutottak, 1. Faludy György visszaemlékezését: in Kortársak Déry Tiborról. Bp., 1994. 36-37.)

Mint láthattuk, Déry már a vizsgálat ideje alatt engedélyt kapott az írásra, ami bizonyos mértékig kiváltságnak számított. Bár a kérdés erősen kétoldalú: a figyelem középpontjában álló író „jóltartása” magának a börtönigazgatóságnak is érdeke volt, s ehhez hatásos eszköznek bizonyult a rendszeres alkotómunka biztosítása. Szó szerint „négy fal között”, a szabadonlét társadalmi kötelezettségeinek teljes hiányában, Déry ilyenformán szinte korlátlan időt szánhatott a kedvtelésére.

Szóljunk elsőként a levelekről: a mamának írottakról és a feleségnek címzettekről. A mama megnyugtatására kigondolt keret a mátrai, majd földközi-tengeri filmforgatásról - ma már közismert, hála a Két asszony című novellának és az annak alapján készült Szerelem című filmnek. A Böbének írottak kevésbé látványosak, de tartalmukban messze többet adnak, mint a fiúi szeretet tapintatból készült története. Bepillantást engendnek az író érzelmi világába, egy időskori szerelem mélyrétegeibe, ahol már nemcsak, s talán nem is elsősorban szerelemről volt szó. „Lelkileg egyre nehezebben viselem el a fogságot - olvashatjuk például az egyik levélben -, a remény tartja bennem a lelket. Nagyon vágyódom utánad, édes egyetlenem, szerelmem, tartogatom magam számodra, nagyon szeretlek, utolsó vigaszom vagy.” (Három asszony. CXXI.) „[Leveleidből] táplálkozom - írja másutt -, szívom az élethez szükséges reményt ... s melengetem magam azzal a tudattal, hogy még van, aki szeret s egészen az enyém ... Magányos ember vagyok, de ezt a dupla magányt, azt, amelyet a börtön is megtetéz, nem bírtam volna ki nélküled.” (Uo. CXXVIII.) Iro- dalomtörténetírásunk még adós ezeknek az írásoknak érdemi elemzésével, amely egyrészt elhelyezné őket a magyar szerelmes levelek csillagképében, másrészt - az irodalmi vonatkozásokon túlmenően - felfedné azt a szerepet is, amelyet a teljesen magára maradt ember (1958. június 5-én Déry anyját is elvesztette) lelki egyensúlyának alakításában és megtartásában játszott.

S bár látszólag elvezet a művektől, röviden ki kell térnünk a börtönbe juttatott könyvekre is. A Böbe leveleihez mellékelt listák, amelyek e könyveket kísérték, megközelítőleg kétszáz kötetről adnak számot. Mindez nemcsak azt vonultatja fel,

9