Botka Ferenc szerk.: Három asszony. Déry Tibor levelezése feleségeivel Pfeiffer Olgával, Oravecz Paulával és Kunsági Máriával (Déry Archívum 11. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1995)
9Cun*çi<ftUria 'r/t.'AÂO-W ! ArkïZO ÍV fj Kassa közelében fekvő Garbócbogdányban élő Mihályi Ödön (1899-1929), költő volt, aki az író baráti köréhez tartozott. 8 Az író Ló, búza, ember c. verskötetéről van szó. 2 A Déry házaspár 1922. augusztus végén - szeptember elején hagyta el Bécset, s költözött át Szilasi Vilmos vendégszerető' házába, amely a München közelében fekvő Feldafingban állt. A feleség, Déry első' unokahúga, a már említett Rosenberg Hermann lánya volt. A férj eredeti „szakmája" a filozófia volt (első kis kötete Platon munkásságát elemezte), ám Rosenberg Lilit csak úgy vehette el, ha beállt az atya nemzetközileg elismert fakitermelő és feldolgozó vállalatához, a Nasicihez. Az írónál jóval fegyelmezettebb lévén, jól viselte a hivatalt, s így 1922-re már nem voltak anyagi gondjaik, sőt arra is tellett, hogy utóbb szerény havi ösztöndíjjal támogassák Déry írói ambícióit. Az első feldafingi hónapokban az író lázas munkába kezdett. Ekkor írja (1922 októberétől 1923 januárjáig) az Alkonyodik, a bárányok elvéreznek című regényét (utóbb Országúton címmel is megjelent.) Ám a munka befejeztével és a Berlinben élő emigránstársak hívására - feltámadt utazási kedve: 1923 január végén feleségét is magával viszi a német fővárosba. Bernáth Aurél műtermében laknak, s az „arany húszas évek" Berlinje elkápráztatja mindkettőjüket. Déiy közel kerül Moholy Nagy Lászlóhoz, megismerkedik a Sturm című expresszionista folyóirat körével és szerkesztőjével, Herwalth Waldennel. Olga közben meghűl, lázas lesz, sietve hazautaznak Feldafingba. A férj azonban nem tud nyugodni, még február közepén visszautazik Bernáth-hoz, s valószínűleg ekkor adja át Waldennek a Csárdás, a Feleség, az Anyám és a Tájkép című verseinek német fordításait, amelyek hamarosan meg is jelennek a Sturm áprilisi számában. Második levelünk az író e második berlini kirándulásáról ad hírt. Frau Olga Déry Feldafing bei München Berlin, 1923. febr. 22. rága Licsvm. Jól utaztam, s jól érkeztem meg. Bernáth várt a vonatnál, odaíiaza meleg volt s reggeli, mit elfogyasztottam. Az ebédet is nevezett főzte, egész remek volt. Ebédután aludtam, most teáztam s este talán színliázba megyünk. Holnap kezdődik a komissiózás. Kicsim, küldje el nekem az íróasztal jobb fiókjában lévő Ösztliolz levelet, 1 melyben Baumfeldnek ajánlanak 2 (Bécsből Iwztam még), express