Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

A befejezetlen mondat műhelyében, Bécs - Mallorca - Budapest (229-271. levél)

Déry hitét, idealizmusát. S ezúttal nem csak személyeskedő vitákról van szó, mint a Gondolat szerkesztésekor, - az ellentmondásoknak sokkal tágabb a háttere. Elég, ha a magyar kommunista párt tovább élő szektásságára utalunk, amely nem vette tudomásul az 1934-ben meghirdetett ún. népfrontpolitika liberalizáló szemléletváltását. A szocializmus keleti frontjáról is megdöbbentő hírek érkeznek, belső hatalmi harcról, politikai perekről, kivégzésekről, a szabadságjogok, a kezdeményezőkészség, az alkotómunka sorvadásáról. Mindehhez tegyük hozzá a hazai pártkörök általános bizalmatlanságát, a más osztályból jöttékkel szemben hangoztatott fenntartásokat. A hatvanéves Kassák Lajost köszöntő tanulmányában (Az elégedetlenségről. = Szép Szó 1937. júl.-aug, 16. sz. 47-51.) Déry el is panaszolja ezt, mondván: nem elég, hogy a polgárságból jövő elkötelezettségének kinyilvánítását követően elveszti régi anyagi és társadalmi hátterét, a megváltozott környezetben megalázó módon újra és újra bizonyítania kell hűségét és új hovatartozását. (Újraközlése: Botladozások. Bp. 1978, 369-376.) E befogadással kapcsolatosak a torz művészi elvárások is. Még jó, ha az újonnan jöttől csak írásainak tematikájában kívánnak újat: hogy tudniillik domináljon benne a munkásélet rajza, s nem követelik meg a napi politikához közvetlenül kapcsolódó publicisztikai állásfoglalást. A mozgalom, a „társadalmi megrendelés" indítékai mindenekelőtt Déry két sztrájk-novellájában érhetők tetten. Az egyik, a Svájci történet a Gondolatban jelent meg (1937. jan.-febr, 1. sz. 5-23.) - s utóbb belekerült minden novelláskötetébe. A másik, A tengerparti gyár, az íróasztalfiókban maradt, csak 1945-ben jutott nyomdafestékhez. S elképzelhető, hogy ezeknek az éveknek a politikai elvárásaihoz köthető az a regénytöredék is, amely az 1918-19-es forradalmak eseményeit elevenítette fel, s amelyről az 1928-as olaszországi útnál már szóltunk (lásd a 161. levél bevezetőjét). E kényszerfeladatoknak, amelyek Déryt a nagy mű továbbvitelétől elvonták, egyetlen kézzelfogható haszna volt: figyelme az eddigieknél nagyobb mértékben fordult a novella felé, s olyan alkotások kerültek ki tolla alól, mint például a Látogatás (Szép Szó 1936. szept, 7. sz.), az Egy finom öregúr (Újság 1937. márc. 21, 65. sz.) vagy a Reggel a rakparton (Magyar Hírlap 1937. máj. 23, 115. sz.), amelyeket későbbi köteteiben is szívesen látott. (A legutolsót a tetszetősebb Békebeli vidám történet címmel.) biogy a nagyregény írása nem igen haladt, azt a ritkuló részközlései (Egy óra a Csáky uccai kocsmában. Korunk 1937. febr, 2. sz. 120-129.; Polgárháború - Krausz Évi bécsi látogatásával — Szép Szó 1937. febr, 11. sz. IV. köt. 17-34.) is alátámasztják. Ezek szövege ugyanis csupán az évekkel korábban elkészült kötetekből való (a regény nyitó, illetve 7. fejezetéből). - Amire érdemes felfigyelnünk: a korábbiaktól eltérően nem a Nyugat közölte őket. E körülmény - ti. az író kirekesztése korábbi munkatársi státusából - talán összefüggésbe hozható az előző évben, a Szép Szóban közzétett Látogatás című novellájával, amelynek szereplői mögött a kritikáiban megvesztegethetetlen Németh Andor és a Nyugat főszerkesztőjének, Babits Mihálynak az alakját véljük felsejleni. Szembeállításuk - egyfajta burkolt támadás lehetett Babits nyomasztó tekintélye és a Baumgarter-díjhoz (lásd a 165. levél bevezetőjét) tapadó teljhatalma ellen.