Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Menekülés egy új életformába, Skandinávia - Berlin (165-212. levél)

A kitartó kilincselések és felajánlkozások nem hoznak eredményt. Déry postája csupa lemondó levelekből áll. A Querschnittnek nem kell a XVIII. századi téma, a Berliner Illustrierte Zeitung korainak találja a televíziós kísérletekért való lelkesedést, az UHU­nak sem tetszik az ajánlat, hogy a világtörténelmet a népszerű napilap, a B. Z. am Mittag zsugorított számaiként írja meg, sőt még azzal is meggyanúsítják, hogy valakitől ellopta az ötletet. De nem kellenek elbeszélései sem, az időközben vagy Skandináviában papírra vetett Das schöne Mädchen, Die Nacht der Bacchantin, Die Ferienreise, Das Glückskind, Der Bär címűek. (Evek múltán mégiscsak nyomdafestékhez jutnak a budapesti Pester Eloydban.) Jogosan merülhet fel az olvasóban a kérdés: mi lehetett e sorozatos sikertelenség oka? Legelőször Déry ismeretlenségét említenénk. Képzeljük el, amint belép a már ki­alakult közlésrenddel működő szerkesztőségbe egy vadidegen, aki ráadásul bécsi dialek­tusban szólal meg és különféle irományokat lobogtat. (Akarva-akaratlan Sinkó Ervin [1898-1967] példája jut eszünkbe, aki a Tanácsköztársaságról írt regényével, az Opti­mistákkal házalt ugyanezekben az években a párizsi kiadóknál. „De la part de qui?" ­volt az első kérdés. Magyarán; „Kinek a protezsáltja?") Ilyen lehetett levélírónk fogad­tatása is. Ráadásul a saját elgondolásait próbálta áruba bocsátani, holott ezekben a szer­kesztői körökben az a gyakorlat járta, hogy szerzőik megrendelésre írtak, egy már előze­tesen elgondolt koncepció részfeladványaként. S talán Déry stílusával is baj volt. Dehogy pongyola! Sőt nagyon is választékos, he­lyenként azonban mintha túl bonyolult és régies lenne. Hiányzik belőle az a könnyed­ség, amely lebilincsel. E lapok olvasói ugyanis már nem kandalló mellett engedik át ma­gukat az írásműnek. Sietnek, idejük szorosan beosztott. Erre való tekintettel a Das Magazin például még abban is a segítségükre van, hogy közleményei fölött feltünteti: hány perc szükséges az elolvasásukhoz... 1932 januárja azonban mégis meghozza az első „győzelmet". De milyen győzelem ez? - Hol van már szerzőnk irodalmi ambícióitól? Aki már igencsak lejjebb adta magát - kisebb-nagyobb újságírói penzumokat is elvállal. A Kölnische Illustrierte Zeitungban megjelent két kisebb írása - a kaliforniai aranyásókról s a cigaretta és a gyufa feltalálásá­ról - bizony csak ennek minősíthető (Eldorado der Hoffnungslosen. Jan. 16., 3. sz. 64., Zwei Hundertjährige. Febr. 13., 7. sz. 168.). Már csak a honorárium a fontos, s ennek ér­dekében Déry már egyéb feladatot: levelezés, filmötlet írás, fotóközvetítés, fordítás stb. sem utasít vissza, ha ugyan akad erre megrendelő. Még nem a mélypont, de már majd­nem annak mondható: vicceket és anekdotákat fogalmaz emlékezetből s a sors furcsa fintoraként - ezeket időnként elfogadják. (Az UHU esetében ezt csak egy válaszlevél igazolja, a Querschnitt márciusi számában viszont - Unter Aristokraten címmel - a szö­veg is azonosítható: néhány „gyöngyszem" a Pesten széltében-hosszában terjedő Arisz­tid-Tasziló viccekből.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom