Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Kísérlet a polgári érvényesülésre, Párizs (122-146. levél)

Ami ezután következik, az kötetünk legszánalmasabb részének mondható. A tör­téntek ismeretében könnyen megállapítható, hogy Déry nem tudott hazudni, vagy ha rákényszerült is, igen ügyetlenül, állításaiba helyenként belebonyolódva tette. Csak egy naiv anya adhatott hitelt ezeknek a magyarázkodásoknak - a hirtelen támadt pénztelen­ségről - és annak a nyakatekert érvelésnek: miért éppen csak ő tud ebben a pillanatban segítséget nyújtani. De nagyon gyorsan, azonnal! Ráadásul - az előző évhez hasonlóan - nyaralás előtt korábbi albérletüket is felad­ták. S a sors ebben is üldözi őket, a fővárosba érve toporogva kell várakozni - drága szállodákban - az anyagiakban is megfelelő megoldásra. Q Párizs, 1925. szept. 30. Drága Mama! Ne ess le a székről, Párizsban vagyunk. Olga utolsó leveléből értesülsz majd a különböző balszerencséinkről, és különösen arról, ami a lakással ért minket. A pech tovább kísért ben­nünket a Riviérán, úgyhogy végül megfutottunk. Olga levele után két nappal vettük ki azt a lakást, ahol in petto' laktunk. További há­rom napba került, amíg beköltözhettünk: becsomagolunk, fölmegyünk a villához, és ott tud­juk meg a háztulajdonos feleségétől, hogy a házat előző nap eladták, és hogy az új tulajdonos be is költözik. Erre olyan csömör és fáradtság fogott el bennünket, hogy két órával később a következő vonattal Párizsba utaztunk. Itt legalább nem veszítettük el a foglalót, mivel a tulajdonosnő nem akart semmit elfo­gadni, amíg meg nem néztük alaposan a házat s alá nem írtuk a bérleti szerződést. Előbbi megint csak nem volt lehetséges, mielőtt beköltöztünk volna, mivel a tulajdonosnő az idős bérlőt nem akarta zavarni. Mégha nem riasztott volna is vissza bennünket egy újabb lakáskeresés gyötrelme (ami­től persze Párizsban sem vagyunk megkímélve), akkor sem lett volna értelme ott marad­nunk, aligha találtunk volna valami mást, és ha igen, addigra tönkretett volna minket a szállodai élet. Villefranche 2 volt még a legolcsóbb hely az egész Riviérán, ott meg már min­dent láttunk, semmi más nem volt. A többi, Beaulieu, Cap dAil, Menton 3 mind 30-40%­kal drágább, tehát számunkra már megfizethetetlen. Ergo: Párizs. Két napja vagyunk itt, eddig (mi más lehetne a sorsunk?) lakást kerestünk, mostanáig nem találtunk, holnap folytatjuk, közben viszont teljesen elfogyott a pénzünk, és nem marad más hátra, mint hogy arra kérjelek, a Nasicin keresztül táviratilag legalább 1500, de ha le­het, 2000 F-t utaltass át az ő itteni bankjukhoz (Banque de Paris et des Pays-Bas). Ezt a pénzt természetesen üzleti tőkének tekintem, és havi 5% kamatot fogok Neked fizetni utá­na. Itt momentán nem tudok pénzt keresni, egy barátom már küldött nekem a Riviérára 2000 F-t, pillanatnyilag nincs neki több, egy másik pedig, akire biztosan számíthattam, el­utazott. Abból a 2000 F-ból vettem magamnak egy öltönyt Nizzában, a maradékot teljesen fölemésztettem, és már itt állok egyetlen krajcár nélkül, miközben Olgának haladéktalanul kezeltetnie kell a fülét, mert megint rosszabbodott az állapota. Minthogy nincs pénzem, Né-

Next

/
Oldalképek
Tartalom