Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Kísérlet a polgári érvényesülésre, Párizs (122-146. levél)

írt valamit „az elvtársak nemesítésére". (Szövegközlése: „Kedves Tiborkám!" „Drága Gyuszim!". In: „Költő felelj!" Szerk. Tasi József. Bp. 1993., 89-90.) E kapcsolatok meglétére utal az a körülmény is, hogy az író címjegyzékében ott találjuk Acél Pál, Szegi Pál, Paul Vaillant-Couturier adatait is. Acél a proletkult jegyében működő munkásszínjátszás vezetője volt, Szegi a munkásotthonban folyó politikai oktatás egyik előadója, Vaillant-Couturier pedig a kommunista párt napilapjának, a l'Humanitének a szerkesztője. Az Illyéshez írt "költői episztolá"-nak, illetve versmellékletének tehát igencsak reális a háttere. Az imént említett címjegyzék arról is tanúskodik, hogy tulajdonosuk gondosan nyilvántartotta a párizsi avantgárd szinte minden ismert képviselőjét. A mamának már említett Yvan Gollon és Gleizes-en kívül például megtaláljuk benne Jean Cocteau (1889-1963), Vicente Huidobro (1893-1948), Philippe Soupault (1897-1990) és Tristan Tzara (1896-1963) adatait. Utóbbihoz Illyés vitte el, Soupault maga vall visszaemlékezéseiben ismeretségükről (lásd Tibor Déry: Le bébé géant. Ed. Georges Baal. Lyon 1983., 277.), egyenesen azt állítva, hogy nevezett egy poémát írt a húszas évek Párizsáról. Joggal tételezhetjük fel tehát, hogy Cocteau és Huidobro címe sem puszta adat, élő kapcsolat lehetett mögötte. Mint ahogy Fernard Léger, Le Corbusier és Robert Delaunay neve sem merő szorgalomból került a többi mellé. (A Delaunay-éknél tett látogatásról a 136. levél külön is meg fog emlékezni.) Igaz, ezeknek a valós és feltételezett kapcsolatoknak, illetve művészi hozadékuknak nem sok nyomával találkozunk ezekben az években. Mi több, Illyés késői visszaemlékezései sem ezt a vonatkozást hangsúlyozzák. Az általa rajzolt kép kifejezetten „konzervatív" vonásokkal ruházza fel az írót; azt állítva, hogy „a hajdani párizsi lámpák alatt, két dadaista találkozó közt" Déry egyenesen Arany Jánost szavalt volna neki, továbbá hogy ennek köszönhetően: „mint kell rajongani Aranyért, Berzsenyiért, Csokonaiért, a nemes dagályt Dérytől kaptam el a messzi idegenben". (Lásdzl Déry dosszié, vagy az álruhás költő. Kortárs, 1974. okt., 10. sz. 1528., és I. Gy: Naplójegyzetek, 1973-1974. Bp. 1990. 343.) S hasonló „konzervativizmust" sugalló megállapításokra késztetnek az író egykori könyvtárának ránkmaradt darabjai: a magyar felvilágosodás és reformkor nagy alakjai mellé Anatole France és Hölderlin kötetei sorakoznak. A legkésőbbi közülük Arthur Rimbaud műveinek összkiadása. (A párizsi évek szellemi tájékozódásának részletesebb megvilágítását lásd A peregrináció éveiből. Párizs 1923-1925 című tanulmányunkban. In: B. F.: Megnyugodva és megbékélve. Bp. 1994., 30-40.) 1924-et és nyomában 1925-öt - a szemlélődés, a tájékozódás és művészi érlelődés időszakaként jellemezhetjük; különösen azokban a nyári hónapokban, amelyek az évközi hajszát követték, s amelyek bőven adtak lehetőséget a nyugodt elmélyülésre. 1924-ben erre az Atlanti-óceán partján, a Loire folyó torkolatától 50 km-re fekvő St. Jean-de-Monts-ban, egy évvel később pedig a Vogézekben megbújó hegyi üdülőkörzetben, Gérardmer-ben került sor. A mama mindkét esetben - most már lassan hagyományszerűen - a fiatalokkal tartott. A tengerparti közös nyaralás részletei, illetve azok előkészületei szinte teljes egészükben rekonstruálhatók a mamához írt levelekből.