Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Az emigráció első állomása, Bécs (62-99. levél)

1 E terv megvalósításához majd csak egy év múltán, Feldafingban tud hozzájutni. 2 Erről az ügyletről, A kéthangú kiáltás kiadásáról már az előző levélben is említés történt, lásd 94/5. jegyzet. 3 IV. Károly és felesége, Zita királyné október 21-én repülőgéppel Sopronba érkezik, hogy ezúttal hatá­rozottabb formában érvényesítse restaurációs terveit (előzményét lásd 82/1. jegyzet). Megérkezését követően kormányt alakít, majd a hozzá hű katonák kíséretében Budapestre indul. A bizonytalanko­dó hivatalos körök helyett Gömbös Gyula műegyetemi önkéntesei állítják meg Budaörs alatt a mo­narchista erőket. Utóbb, október 24-én a kormánycsapatok Tatánál és Komáromnál körülkerítik a visszavonulókat, s Károlyt és feleségét is fogságba ejtik. A nemzetgyűlés kimondja a trónfosztást, s a királyi párt az osztrák hatóságok Madeirára internálják. 4 Fegyvergyári - a Fegyver- és Gépgyár Rt. (utóbb: Magyar Fegyver- és Lőszergyár Rt.) részvénye. 96 OS Bécs, 1921. dec. 10. Drága Mamus! Most minden leveled tele van igazságtalan szemrehányásokkal, hogy most is pont úgy írok, mint tavaly. Minden héten elmegy egy levél, csak előfordul, hogy az egyik héten hétfőn írok, a következőn meg csütörtökön; ezzel magyarázható a tíznapos időköz, ami viszont azonnal kiegyenlítődik, hiszen a következő héten akkor hamarabb érkezik a levél. Legfeljebb egy­szer- kétszer fordult elő, hogy eltelt egy hét anélkül, hogy írtam volna! Azt sem szabad elfelej­tened, hogy a kritikus időszakban elkallódott egy pár levél! 2. sz. szemrehányás: szerinted nem vagyok megértő az anyagi helyzetedet illetően. Mamuskám, elfelejted, hogy nem tudtam, hogy megfogadtad a tanácsomat, és vásároltál ma­gadnak „Waffen"-?.' Ezt csak ebben a levélben írtad! (Azóta azt is tudod, hogy nem veszí­tettél rajtuk, ellenkezőleg. Add el őket párszáz korona haszonnal! - ez az a spekulációs módszer, melynek alapján a tanácsaimat adom Neked. Kis hasznokat, 10-15 000 Kr-t rea­lizálni, és aztán újra papírokat vásárolni!) De még ha tudtam volna is, hogy Waffent vettél, azt tanácsoltam volna, hogy vásárolj még, hiszen ha 500 000-rel tartozol is a banknak, még akkor is sokkal inkább fedezve vagy a többi papíroddal. Úgy veszem észre, hogy még nem ismered eléggé a spekulációk technikáját: ha csak 50%-ra is fedezve vagy, akkor még mindig nem kell további fedezetet adnod a banknak! Rimát 2 ne adj el 3400-3500 alatt, pont fordít­va, a mostani 2700-as árfolyamon én még vennék is hozzá! Azt írod, ki kellett fizetned a Horn-féle 3 utolsó részletet a Kommerzialbanknak egy papírért - milyen papírról van szó? Küldjél, Mamuskám egy pontos táblázatot az összes papírodról, és arról, hogy mennyi a tar­tozásod rajtuk, csak akkor tudok tanácsokat adni, ha áttekintésem van róla. Azt, hogy a bankot ne fizesd ki, most is megismétlem. A pénz néhány hónap múlva sokkal kevesebbet fog érni, csak akkor fizess, készpénzt viszont természetesen ne tarts meg semmit! 3. sz. szemrehányás: nem mondtam le Keményéket. 4 Nem éri meg a fáradságot, hogy írjak róla: röviden csak annyit, meghívtam Keményéket hozzánk, túl nagynak találták a tá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom