Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Függelék - Anhang - Nathaniel Hawthorne (1804-1864)
Oítil/imiit/ UFawthorne hegy csúcsa Déry fordítói munkásságában. Legújabb kutatásaink szerint ugyanis tolmácsolásainak száma megközelíti a hatvan kötetet. (Feltérképezésük első kísérletét lásd a Déry Archívum Kék üvegfigurák, Knockout úr útijegyzetei és Sorsfordító évek X.-ben című köteteinek előszavaiban.) E külön birodalomról, amely terjedelmében összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az eredeti műveké, készülő monográfiánk külön fejezeteiben fogunk érdemben beszámolni. Nathaniel Hawthorne-t mint Amerika legnagyobb regényíróját tartja számon az irodalomtörténet és az olvasóközönségnek az az igényes rétege, mely a futódivatú és felületes szórakozást ígérő művek helyett szívesebben lapozza a patinás, „ódon” íróknak az értők számára mindig új élményt jelentő, örök könyveit. A „legnagyobb” jelző meglehetősen viszonylagos fogalom, és az egymásra következő korok értékmegállapításai egy-egy írót illetően gyakran változnak. Nathaniel Hawthorne-t lassas-lassan egy évszázad választja el tőlünk időben, de ha olvassuk, gyönyörködve tapasztaljuk, hogy a hosszú évtizedek próbája csak sűrítette és ízesítette írásainak aromáját, mint az aszú borokét; és szívesen vagyunk egy véleményen a különböző időbeli irodalmi megállapításokkal, melyek egybehangzóan vallották őt az amerikai regény legkiemelkedőbb képviselőjének. Neve mindazonáltal mégsem oylan világraszóló zengésű, mint honfitársai közül Emersoné, Poe Edgáré, vagy Walt Whitmané; a világirodalomra tett hatása nem mérhető ezekével. Nem tartozik az iskolát teremtő írók közé, mint Balzac, Dosztojeszkij vagy Flaubert. Alakját csak hazája viszonylatai szerint szabad mérnünk és ugyanakkor tekintetbe kell vennünk az amerikai szellemi kultúra rövid múltját és különleges helyzetét. Egy szellemi kultúra legutoljára jelentkező, mert a legmélyebb társadalmi, szellemi talajrétegeződést kívánó produktuma a regény. Az amerikai regény nehéz körülmények között született meg. Az új országnak, mely a bevándorlókat fogadta, a friss fejlődési lehetőségekkel, az új fajok asszimilálásával, csodálatos szellemi felfrissülés kútforrásának kellett volna lennie. Azonban azok a telepesek, kik először tették lábukat az irdatlan őserdejű földekre, nagyon messze álltak attól, hogy a szellem új hangú hordozói legyenek.Túlnyomó részük természetesen csak boldogulni akart, a többiek szellemi igénye teljesen kimerült a hazulról féltve hozott puritán elvek ápolásában. A súlyos életfeltételek, a vad indiánokkal való állandó harcok, a zsarnokok elleni küzdelem és az új élet alapjának lerakása a telepesek minden erejét igénybe vette. A puritánok pedig erkölcstelen, üres időtöltésnek tekintették az irodalmat, melynek a lélek üdvössége megmentésében szerintük szerepe nem lehetett; ahol pedig a jelentkező irodalom első úttörő képviselőinek makacssága félretolta az akadályokat: meg kellett teremtenie még az eddig hiányzó hagyományt. Nathaniel Hawthorne e kötetben foglalt regénye, A kéttornyú ház is „hagyomány”- on alapult. Az író, ki magányos életet élt szerény írói jövedelméből Massachussetts államban, egy kicsi faluban, saját családja történetére visszatekintve találta meg azt a históriai magot, mely számára az aranyjánosi „epikai hitelt” nyújtotta. Valamelyik 496
