Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Egy elmaradt „ponyvatörténet” - Áronból ember lesz
gyanított, hogy az orvos nem tud segíteni rajta, s hazautazott. Anyját nem látogatta meg; mert akármilyen jól rejti is el baját idegenek előtt, de az anyja szemén nem tud kifogni, az belelát a veséjébe is. De két héttel rá, amikor már az írás is kezdett nehezére esni, Schächter úr, közvetlen főnöke az anyagtéren, egy nap épp akkor lépett be az irodájába, amikor az aznapi szállításokat vezette be a raktárkönyvbe Rögtön abbahagyta a munkát, nehogy a főtöké észrevegye, hogy már orrával bökdösi a papírt írás közben Schächter megállt az asztala előtt.- Egy vagon lécet rakattam be a vásárhelyi bútorgyárnak - mondta. - Legyen szíves, vezesse be mindjárt, magammal akarom vinni a beléget!- Megváija Schächter úr? - kérdezte Borcsik.- Hát persze, hogy megvárom - mondta Schächter csodálkozva. Ostoba kérdés volt, három-négy tétel bevezetéséről, egy percnyi munkáról volt szó.- Öregszik már maga, Borcsik! - mondta a főtöké, mialatt a raktámok a könyv fölé hajolva, reszkető kézzel beírta a tételt. - Miért nem vesz már pápaszemet? Borcsik nem felelt. Schächter úr megkerülte az asztalt s a raktámok válla fölé hajolva benézett a könyvbe.- Mit csinál? - kérdezte. - Nem látja, hogy kétméteres lécekről szól a belég s nem két és felesekről! Menjen szemorvoshoz, Borcsik, s vegyen pápaszemet, különben baj lesz! Ettől a naptól kezdve a raktámok esténként hazavitte a könyveket, s otthon vacsora után vezette be a belégeket, kulccsal magára zárva az ajtót. Nagyon lassan dolgozott, könnyező szemével kétszer-háromszor is megnézett minden tételt, éjfél előtt többé nem került ágyba. Szerencsére többször nem kapták rajta. Ha Schächter még egyszer megkérdi, hogy mi baja van a szemével, nem lett volna ereje letagadni. Most már harmadik hónapja védekezett összeszorított foggal, félig vakon s teljesen magára hagyatva az egész világ ellen, s olyan rémület töltötte el szívét, hogy néha attól félt, egy pöccintésre is összecsuklik s elvágódik a földön. Főképp az ejtette kétségbe, hogy nincs senkije, akire rábízhatná titkát; egyedül kellett viselnie a terhet. Gyerekei még kicsinyek, felesége már nem él, másban pedig nem bízott meg. De reggelenként, amikor az egyre szürkébb világban elindult az irodája felé, dacosan kihúzta a derekát s határozott, kemény léptekkel döngette végig a pallót. Olyan óvatos és gyanakvó volt, hogy még a botját sem hozta el; útközben, mintegy véletlenül kapott fel olykor egy lécet, s játékos szórakozottságot színlelve azzal tapogatta ki maga előtt a homályban az utat. * Aznap, amikor Áron aláíratott vele valamilyen papírt, különösen rosszul érezte magát. Mialatt kislányát levetkőztette, a szeme hirtelen környezni kezdett.------------------- 121 -------------------
