Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Egy elmaradt „ponyvatörténet” - Áronból ember lesz
fosdó/' íWl^iv gatott, a csatornán lekúszó fehér brikettkígyó is megállt, s a kis Áron néhány pillanat múlva már szinte egyedül volt a csarnok előtt. A következő percben már hallani lehetett a dörömbölést a sajtoló ajtaján. Dörömbölést és utána hangos visításokat. Áron felvetett fejjel figyelt, hogy akad-e, aki meghallja és megfordul - de senki sem hallotta meg! Üde, friss gyerekhangján elnevette magát. A román lányok mind dühösebben sivítottak a bezárt ajtó mögött. Egy darabig hallgatta őket, aztán az ajtóhoz lépett.- Hé, mi történik ott benn? - kérdezte.- Nem tudunk kimenni! - kiáltották egyszerre valamennyien. - Ránk zárták az ajtót! Ki van ott? Nyisd ki!- Nincs ezen az ajtón kulcs! - mondta Áron vigyorogva. - No váljatok, majd küldök valakit, aki kinyitja. De ne visítsatok, szép csendesen várjatok! Megfordult, nagyot ugrott jókedvében, aztán futva megindult a tisztviselőtelep felé. Mégis csak érdemes volt megszökni az iskolából! * Áron apjának, Borcsik Mózesnek a háza a telep legszélén állt, félúton az utolsó tisztviselőház s az első munkásház között. Borcsik Mózes maga is ilyen felemás helyet foglalt el; az anyagtér raktámoka volt, félig tisztviselő, félig munkás. Nem a hét végén kapta a bérét, hanem fizetést a hó elején, nyugdíjjogosultsága volt, mint a többi tisztviselőnek, ezzel szemben nem kapott év végi remunerációt s nem a tisztviselőkantinba járt, hanem a munkáskantinba, a telep másik végén. Harmadmagával lakott a kis házban: Áron fiával, aki tizenharmadik évében járt, s ötéves Rózsi lányával. Amióta felesége a kislány születésekor meghalt, egy szász erdőmunkásnak a felesége, Gottschlig asszony vezette a háztartását; az asszony reggel jött s ebéd után ment el, miután elmosogatta az edényt, s elkészítette a vacsorát. Délután a két gyerek magára maradt: egyedül is jól boldogultak az idejükkel, amíg az apjuk délután hat óra felé haza nem jött. Mire Áron aznap hazaért, apja már otthon volt. Az ajtófélfának támaszkodott, és csendesen nézegette a kis kert pázsitján játszadozó Rózsikát. Áron talpa alatt élesen csikorgóit a kavics. Borcsik Mózes felütötte fejét.- Ki az? - kérdezte. - Te vagy az, Áron? A fiú alig tíz lépésre állt az apjától.- Hát nem látja, hogy én vagyok! - mondta kissé türelmetlenül. Mindig bosszantotta apja lassú, körülményes lénye, s főleg most idegesítette, amikor tudta, hogy hamarosan kiadós beszélgetésre kerül a sor. Az apja nem felelt. Elfordította fejét és a hegyek felé nézett, amelyek felől hébe-hóba tompa robbanások hallatszottak; az iparvasútnak egy új elágazásán dolgoztak fenn az erdőben. Közvetlenül a ház mögött a Jolcsva patak folyt; ez------------- 118-------------
