Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

megrémült a csók lappangó, vad indulatától. Kiszabadította arcát a tapadó, forró kezekből, s idegesen eltolta magától a lányt. - Mi baja van? Irma? - kérdezte, s gyanakodva a lány szemébe nézett. - Mi bajom volna? - A lány nevetett. - Mitől fél, Jani? Nincs nekem semmi bajom a világon! Felállt a lócáról, kinyújtóztatta derekát, ásított. - Megyek aludni - mondta. - Üdvözlöm a muttert! Mondja meg neki, hogy ... Nem fejezte be a mondatot. - Holnap ne jöjjön át Pestre, estére is ott maradok, Böskénél fogok aludni. - Mi dolga van Pesten? Jani megfogta a karját. - Micsoda beszéd az - mondta nyersen -, hogy maga holnap ... vasárnap délután elmehet innét? Egy szót nem hiszek el belőle! A lány nem fordult hátra. - Engedje el a karomat! - mondta csendesen. - Akár hiszi, akár nem, én holnap nem leszek itt, tehát ne jöjjön át. Karján a férfi kezének szorítása még keményebbre szorult. Milyen másképp fogja a karomat, mint tegnap az az ocsmány disznó, gondolta a lány. Engedje el a karomat! - ismételte csendesen. - Tudja, Jani, hogy nálam nem használ az erőszak! - Mi dolga van Pesten? - kérdezte rekedten, Irma füléhez hajolva. - Maga elhallgat előttem valamit, és én ennek a végére fogok járni! - Engedje el a karomat! - mondta a lány harmadszor. - Ha dolgom van, az az én dolgom! Ha én valamit nem akarok megmondani, akkor nem mondom meg. - Megrázkódott. - Rajtam nem lehet erőszakot tenni, Jani, azt már megtanulhatta. Nem fordult hátra akkor sem, amikor a csontos tenyér leoldódott karjáról. - Isten áldja, Jani! - mondta. - Tehát ne jöjjön át holnap! - Azt nekem nem lehet megtiltani, hogy én ide átjöjjek - mondta a férfi csendesen, az elfojtott, vad indulattól, egy rettenetes gyanútól rekedt hangon. A lány hirtelen szembefordult vele. - Abból pedig nagy baj lesz közöttünk, ha átjön. - Kék szeme villogott a dühtől. - Nem ajánlom, Jani, még egyszer mondom! Bement a konyhába, s behúzta maga után az ajtót. Az ajtó mögött megállt, s fülét a deszkához szorítva, megvárta, amíg a férfi gyorsan távolodó léptei el nem halnak az éjszakai csendben. Aztán az ablakhoz szaladt, s a fal mögé lapulva, tovább várt. A víz felől nemsokára felhallatszottak a kemény evezőcsapások, elhúztak a ház előtt, elhaltak. Biztonság okából még egy negyedóráig várt, aztán gyorsan megvetette az ágyat, és ruhástól a takaró alá bújt. Már derengett, amikor elaludt.