Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

üveggömbje mint valami izzó halotti koponya lógott a sötétben, a falióra csendben ketyegett, (s az éjszaka melegen duruzsoló csendjébe hörögve szólt bele az idegen fel felhorkanó crÖ3 lélegzete.) Kónya elégedetlenül nyújtózkodott a keskeny, rövid díványon. S ahogy elgondolkodott a nappal eseményein, elégedeüensége egyre fokozódott. - Nemcsak hogy felzavarta rendes, nyugodt lefolyású életét^Jnergí tönkretette az idegeit i

ó egy idő

rft, hogy inntli bgtegêclêtt mer; hanyagolta el rossz hírbe hozta, hogy tán egész pályáját tönlcrotcttc,) nemcsak hogy nagy költségeket sózott a nyakába, számtalan üveg rumot fizettetve ki vele s hogy most nála akar lakni, (felzavarni a házi békéjét ) a gazdaszszony mit szól majd hozzá! - s megenni azt a kis tőkéjét tán, amit évek óta összespórolt - mindez hagyján -, de egy gyilkost rejtegetni magánál becsületes házában, (mikor tán körözni is fogják) s ha nem jelenti fel, bűnpártolásért, még fegyházba is csukják ... nem! Ezt senki(, ezt élő ember) nem kívánhatja tőle! Felült, s izgatottan ökölbe szorította sovány kezét. - Ha (hivatalosan nem fogják keresni,) nem fogják köröztetni - ám nem bánja, maradjon nála még egy darabig! De abban a pillanatban, mikor első hírét veszi akármilyen törvényes eljárásnak - abban a pillanatban meg fogja neki mondani, hogy (nem maradhat tovább nála s hogy) azonnal hagyja el a házat. Egy kicsit megijedt, mikor arra gondolt, hogy ezt majd személyesen meg kell neki mondania. (- Dc talán levélben is lehet—jutott eszébe—

s nem bánja, ha agyon is üti érte, dc ezt meg fogja tenni.—Becsületszavamra !—tette hoz zá) (hangosan. Azután) Lélegzetét is visszafojtva figyelt az ágy felé, hogy az alvó nem hallotta-e meg. (Ismét lefeküdt, egész teste reszketett az izgalomtól. Maga sem értettehogy hát tulajdonképpen hogy is gondolkooliatotteddig^ a dologról, hisz azelőtt akármilyenjejenlé&efer^ esett életén, olyan kázus keletkezettJoelëleTdëgê^ hogy majd megbolondult tőle. vagyok már a sok bajtól—állapította meg, s nagyot sóhajtott.) Virág jutott eszébe, s hogy vajon szóljon-e neki minderről, ami e két napon történt. Nem tudta eldönteni. Félt Virágtól, s ezért nem merte elhallgatni a dolgokat, de elmondani sem volt bátorsága. Lassanként elálmosodott. - Majd holnap meggondolom (... pontosan meg gondolom, hogy szóljak c) - határozta el, s dörmögve oldalára fordult. Az álom fél kézzel eltolta melléről apró élete súlyos gondjait. Még egyszer eszébe jutott Révész s minden, amit ez ma elmondott magáról. - Csodálatos! - mormogta - micsoda csodák! - Valami vadul és méltóságteljesen ellejtő színtáncban fogták össze érzékei ezeket az érthetetlen csodákat; láttukon megnyugodott, s elaludt.