Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Révész egyenesen(, magasra kinyújtva, mozdulatlanul) állott a szoba közepén. Fejét hátravetette, feketén bozontos arca kicsit felfelé fordult, szeme villogott. Egy percig állt így mozdulatlanul, aztán hirtelen megfordult, egy ugrással az ajtóban termett, felrántotta, s hangtalanul kisuhant rajta. Mire a többiek észbe kaptak, már az udvarra ért, s kifelé rohant a kapun. Egy kisfiú jött rajta befelé, azt hatalmas lendülettel átugrotta, s lihegve befordult a sarkon. - Gyilkos! Fogják meg! ... Gyilkos! - harsant fel e pillanatban a folyosó felől a vendéglősné rekedt kiáltása. Valamennyien kitódultak a szobából, és az étterem felé rohantak. Ott szembetalálkoztak a cselédek s pincérek szétriasztott gyülekezetével. - Merre menekült? - hangzott a vizsgálóbíró stentori hangja. Senki se tudta. Kitódultak az utcára. A napvüágos téren sétáló tömegek közé riadozva szállt az éles asszonyi sikoltás: - Fogják meg! Gyilkos!... Fogják meg! A szobában állát dörzsölve, nyögve tápászkodott fel a vendéglősné férje, majd öklével kitörölve a könnyeket szeméből, dörmögve kisántikált a konyhába. (A GAZDASSZONY AZ OKA, HOGY) RÉVÉSZ (NEM MONDHATJA EL TERVÉT S) NEM FEJEZHETI BE MAGYARÁZATÁT Éjjel tizenegy órakor erős kopogás hallatszott az előszobából. - Végre valahára! - sóhajtotta megkönnyebbülten Kónya, s gyors léptekkel kisietett az előszobába. Révész állt a folyosón, s szája elé emelte mutatóujját. - Egyedül vagy? - kérdezte suttogó hangon. Lábujjhegyen belépett az előszobába. - Üldöznek - mondta -, senkinek sem szabad tudni, hogy itt vagyok. Nálad fogok elrejtőzni.(.. abban a szobában, ott úgysem jár senki.) Előresietett a szobába, egy oldalsó pillantással megvizsgálva, hogy csukva van-e a konyhaajtó. - Hány óra van? - kérdezte. - Rettenetes fáradt vagyok. Egész mostanáig az erdőben voltam, meg kellett várnom a teljes sötétséget, hogy idejöhessek. (Üldöztek, de oly hülyék! ... Ami nemesség és kitartás van az állati testben, az belőlük mind kiveszett, 3 ravaszsággal és kegyetlenséggel pótolják ...) Lihegve dőlt le a díványra. A ruhák cafatokban lógtak le róla, nadrágját térdig megkeményedett, szürke sárréteg fedte be, a keze piszkos volt és véres. Haja és szakálla vad összevisszaságban kócosodott fején, s az arca szürke volt a fáradtságtól. (3 a szeme mintha mcgalvadt volna, élettelen, fénylő há lyogként meredt maga elé.)