Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Ez a szoba valamivel világosabb volt, függönyök nem takarták ablakait, s a hold gyenge (világossággal) fénnyel borította el a padló ablak felőli részét. Valami dohos szag volt a levegőben, mint az olyan lakásokban, miket rég nem laktak, a holdfény szövevényében pókhálók csillogtak a falakon, s Kónya lépései nyomán ezüstös por szállt a magasba. A poron és holdfényen át, az ablak alatt, a földön hosszúkás, fehérlő alak sötét vonalai látszottak. Egyes testrészeit, fejét, nemigen lehetett kivenni, csak (a) tagjai heves rángatózása látszott, s valami furcsa mozgás a testen belül, mintha a bőre ide-oda mozogna, s a végtagok kígyózó mozgással hol bele­folynának a testbe, hogy ugyanabban a pillanatban, ugyanazon idő alatt újra kinőjenek, hol valami furcsa, ismeretlen lágysággal elhajoltak, elrévedezve s ismét előtűnve, majd beleveszve a szoba lengedező sötétjébe. Kónya mozdulatlanul állt a szemközti sarokban és hidegvérűen figyelt. A feje zúgott, de különben egészen nyugodt volt, nyugodtabb, mint bármikor életé­ben. Ezt ő maga is észrevette, s elmosolyodott rajta (ez a mosoly egész idő alatt rajta maradt a száján), s valami olyan kifejezést öltött az arca, mintha azt akarná mondani, hogy: - Oh kérem, csak tessék ... ne zavartassa magát! ... Nem gondolt rá, de lelke mélyén érezte, sziklaszilárdan meg volt róla győ­ződve, hogy megőrült. Ennek dacára nyugodtan s logikusan gondolkodott. - Lehet, hogy csak hallucinálok - mondta magában -, hogy (a) szememnek különös gyöngesége révén látom, amit látok ... vagy hogy a holdfény s a por fá­tyolán át az alakok sziluettje eltörik s a vonalak hullámoznak... mindez lehetséges. S más is lehetséges! Láttam én azt a kutyát? ... Meggyőződtem-e én arról, hogy az tényleg kutya volt-e, amit a házba beeresztettem? ... S nem csak a hangja s körvonalai keltették-e bennem a hitet, hogy kutya ... s nem csalhatott-e a fülem s ítélőképességem? ... Négy lábon szaladt s ugatott s nyöszörgött ... de istenem! ember is tud mozogni kezén-lábán egyszerre ... S kis híja volt, hogy ő maga is le nem ereszkedett négykézláb a padlóra. A fájdalmas, erős kiáltások, miket akkor hallott, mikor még az ágyában volt, nem ismétlődtek meg többé. S (a sóhajok s a kín nyös^öj^ég^jíL-átkult-^ csak néha szakadt ki abból apadkón^jetJ^ögé^ egy-egy hörgés^jTÚjíJi^^ a levegőt, s mint forró le­helcTTcsapodott Kónya arcának.) a tagok érthetetlen hullámzása is egyre las­súbbodott, egy-egy rettenetes görcs fogta (esak) össze a testet, s rántotta szét a következő pillanatban, mintha belülről jövő rengés feszítené ívbe, mint egy megvetemedett deszkát, s ilyenkor csontok ropogása hallatszott. De ez is las­sanként abbamaradt, s a test kinyújtva s egyre hosszabbodva, egyenes vonal­ban terült el a padlón. Bizonyos idő múlva önkéntelenül, lassan, tétovázó léptekkel megindult (a test felé.) feléje. Közveüen közelében megállt s föléje hajolt. S bár állandóan

Next

/
Oldalképek
Tartalom