Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
A kövér vendéglősné elképedve bámult a cselédre. - Igen - folytatta ez -, s mondta, hogy illatozni fogok a napfényben! - Úgy! Illatozni! ... fogsz? - dadogta az asszonyság. AZ IDEGEN MEGBETEGSZIK Révész alighogy hazaért, bezárkózott szobájába, s leszaggatva ruháit, lefeküdt az ágyba. Összehúzta a függönyöket, hogy a szoba elsötétedjék, s a falnak fordulva, a párnák közé fúrta fejét. így feküdt mozdulatlan órák hosszat. De bárhogy erőlködött is, nem bírt elaludni. Erezte a halántéka lüktetését, s belül, (a) koponyájában (- mintha vízesés zuhogna könyörtelen sziklákra—a ver a) felzaklatott képzelete vad látomásai zúgva kergették cgyrrúsLJ<ÉAett álom összekeveredett, s ő megrettenve bámult acspilák-véitrs^Tá^aira. - így lesz ... így lesz! - suttogta J ^s-i«egi*eníégett a teremtés isteni kéjében. De rögtöji_jrtáűa--a-^^ kétségbeesés rángatta meg agyát. Őrjöngő ]úa^rfc5^í^i az ágyban, sehol helyét nem lelve, s öklével verte a fejét.) - De hát hogyan? ... hisz nincs módom ... hisz nincs pénzem! - harapta véresre a száját. (S hiába Í3 üztc cl kínjai komor árnyait.) Nem lelt nyugalomra, derengett már, s (ë) még mindig nem aludt el. Szemét pirosra marta az éjjel, koponyájában kábultan kongott a fájdalom, mint kagylóban a tenger bennrekedt zúgása. (3 tC3tc egyre jobban gyengült, lélegzete hörögve 3zakadt ki melléből.) Ágyban maradt, nem kelt fel reggel, bár egyáltalában nem tudott elaludni. Betegségének ez első napján senkit sem eresztett magához, s csak este hozatott valami ételt a lánnyal. Másnapra már elállt a roham ereje, s Révész egyre gyengébb lett, apatikusabb és semmivel sem törődő. De csak önmagával szemben! ... A többiek, a környezete rémülten érezték kifelé való s egyre növekvő (rettenetes) ingerültségét, mit néha valóságos dührohamok szakítottak meg, s tették oly félelmetessé, hogy a cselédség már nem merte betenni a lábát szobájába. Három napig feküdt az ágyban - hogy mi baja volt, nem lehetett tudni: betegnek mondta magát, s csendet kért maga körül. Első nap csak egyszer, estefelé csengette be a cselédet, ennivalót hozatott. A folyosón elhaladók egész nap hangos jajongást hallottak szobájából, (vala mi szűnni nem akaró, jajgató 3 mélységes fájdalommal teli hangot.) A vendéglősné szinte megsajnálta, s egy csésze forró herbateával bekopogott az ajtón, hogy ő majd meggyógyítja szegény fejét. De harmadszori kopogtatása után hirtelen elfordult, s méltatlankodva hömpölygött vissza a konyhába. - Hordja el magát a pokolba! - hangzott mögötte a szobából. Akkor mindenféléket megfogadott, esküdözve, hogy soha az életben többé!...
