Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Semmi sem történt kérem! - mondta kényszeredett mosollyal. - Ő nekem iskolatársam volt, nagyon régen ismerem már kérem ... Virág nemsokára búcsút vett, s elment. Látogatásának eredetileg ugyan határozott célja volt, beszélni akart Kónyával, komolyan beszélni, de ezt most elfelejtette. Az idegen látogatása, az ellesett beszélgetés érthetetlen töredékei s mindennek tetejébe Kónya konok hallgatása, (irtózatos) súlyos gyanút ébresztett megkínzott agyában. S a szoba dohos levegője is fullasztotta már, nem bírt tovább egy helyen maradni, (s közömbös dolgokról beszélgetni;) felkelt, elbúcsúzott, s kirohant az utcára. Körülbelül egy félóra múlva szembetalálkozott Révésszel, aki a kaszinó felé tartott. Megdöbbenve felejtette rajt szemét ennek hirtelen, szinte tökéletesen megváltozott arcán. Ez az előbb még indulatos arc most (rettenetes) gyötrő szenvedést fejezett ki, (egy végldmerültségig agyongyötört ember tökéletes) reménytelenséget s halálos fáradtságot. Vonásai elnyúltak, homloka mély ráncokba verődött. (Virág önkéntelenül megemelte kalapját, dc Révész nem látszott öt észrevenni, nem köszönt vissza. S a tanár) Megdöbbenve még egyszer hátranézett. - Mi a teendő most? - vetődött fel benne kínzón a kérdés, s nehéz sóhaj szakadt fel melléből. - Hisz most már jelentést kéne tenni végre az éjszakai rablótámadásról! (... dc hát... Istenem!... S) Igaz, hogy a postamester teljesen rám bízta az ügy elintézését... s mondta azt is, (- emlékszem rá pontosan -) hogy nem bánja azt sem, ha semmi sem történik ... dehát (mégis ...) ez nem maradhat ennyiben ... (még utóbb majd azt gondolja ... nem! ... ezt mégse fogja tenni! ... Dc) Beszélnem keh Kónyával, beszélnem kell vele feltétlenül... (miért is nem tettem meg most!) Hosszan elgondolkodott, kétségbeesetten, tanácstalanul meredve maga elé. Közben a kaszinóban a vendéglősné vallatóra fogta a lányt, miért maradt el oly soká az idegen szobájában. - Beszélgetett velem - hajtogatta ez egyre, s az asszony majd szétrepedt dühében, hogy egy értelmes szót nem tud kivenni a mamlasz teremtésből. Mert amiket mondott, az mind szemenszedett ostobaság ... nem lehetett elhinni, hogy tényleg ezeket hallotta. - Megígérte, hogy el fog varázsolni - beszélte a végén a szegény, megzavart teremtés -, virággá fog változtatni, valami bokorrá, mondta, hogy ne fájjon, ha megszid a nagysága, amiért összetörtem a poharat... - Hát megint összetörtél egyet? Te jó Isten! - kiabálta a vendéglősné, s összecsapta a kezét. - Igen, és mindenkit virággá fog változtatni és állatokká - folytatta rendületlenül a lány -, és akkor senkinek se fog semmije se fájni ... de mondtam neki mindjárt, hogy ha a nagyságát tehénné fogja elvarázsolni, hát a nagysága le fogja rágni a leveleimet...