Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- A nagyságának nincs eladni való rumja, üzeni a nagysága! - csengett be az ajtó mögül a lány hangja. - Nem mer bejönni - nevetett, (fel az idegen.) A folyosóról futva távozó léptek zaja hallatszott. - Már ez is fél! - s az ajkába harapott. Egy darabig elgondolkodva, mozdulatlanul állt az asztalnál. Azután gyorsan öltözködni kezdett. - Megrágna a tehén! - mormogta közbe halkan, s kibámult az utcára. Egy negyedóra múlva homlokára szorított kézzel kirohant a szobából, majdnem feldöntve a véletlenül a folyosón ácsorgó vendéglőst. Kiszaladt az utcára, s hosszú léptekkel megindult Kónya lakása felé. Kalapját odahaza hagyta, fekete haja, szakálla csillogott a napfényben, vértelen ajkai közül kifehérlettek erős fogai. - Egyik baklövés a másik után! - mondta hangosan, s hirtelen megállt. Tegnap délután micsoda ügyetlenség volt az! ... Megbocsáthatatlan ... falba kéne verni a fejemet érte! Ismét elindult, s hosszú karjaival hadonászva, tovább monologizált. Az emberek utánafordultak, s meghökkenve nézték, de ő mintha észre se vette volna, ingerülten, hangosan folytatta önmagával való heves vitatkozását. - Csak ezt az állandó ingerültségemet levethetném - mondta -, ez az oka mindennek. Hisz állandóan lázban vagyok ... sietni... sietni... (mintha folyton üldöznének ... a vér zakatol a fejemben ... s) nyugodtan gondolkodni képtelen vagyok ... Ötezer korona! ... csak ötezer koronára volna szükségem s ... Úristen! ... megtörténne a csoda ... (ötezer korona ...) ötezer koronáért nyugalom, rend és béke a világnak! ... bele kell dögölni a kétségbeesésbe, hogy ennyit ne lehessen megszerezni, amikor miről is van szó! Úristen! Megállt, s megdörzsölte homlokát. - De ez a Kónya! ez tán ideadja ... ennek biztosan van megtakarított pénze! ... Ennek a penészbogárnak. (- Hát ez mit bámul rajtam!—fordult meg hirtelen, megérezve, hogy^valald háta mögött erősen figyeli. -—• - A tegnapi mulya ... ez aj^jlL-A^ág^ágy^'' mamlasz - suttogta, s gyűlöletteljej^ad^ a gyorsan elforduló tanárra. - Vigyázz! ... IIoinTIplncghalsz!—sziszegte, s hosszan utána bámult.) - El kellene menni! - csapott hirtelen a homlokára. - Itt már mindent elrontottam ... (itt már vége van! ...) már az egész város ismer és figyel rám. (— s ez itt gyanúba fogott...) De hát minek is volt az tegnap? (gondolkodás nélkül, előkészületek nélkül belefogni, (mint egy őrjöngő barom ...) csak ez lehetett a vége! (Most már halkabban beszélt, észrevette, hogy a járókelők figyelik. Meg gyorsította lépteit, s elhallgatott. De röviddel rá már ismét megmozdult a szája),