Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

(A lány toste mogvonaglott a sírástól.—Nem igaz—nyögte egyre; arcára* csapott köténye átnedvesedett könnyeitől. ^^*^^ - Mikor fogsz férjhez menni? - kérdezte hirtelen Révész^^^^ Nem kapott feleletet. Fel-felcsapó sírás haUatsz^tt^r^ötény mögül. - Mikor ... miért nem vesz már el a szen^ted'T - Jaj ... jaj! ne tessék már bántarul^slíttogta a lány s az asztalnak dőlt. A vizes pohár feldűlt, legumlts>esörrenve összetört a padlón. - Jaj ... ezt is le^errjaa béremből - sírt fel újra, s vörösre nyomorodott szemmel bápöiTápadlóra. -J-átrxÍ! ... ha virág volnál, senki sem bántana - suttogta Révész, s kiegyenesedett.) (Csöndbe borult a szoba, csak kintről hallatszott a víz hango3C3oj3űgftgaT amint az ereszről az utcára zubogott. A felhők köziÜJyjlelefrtívTnant a nap, s fehéren zengő fénnyel töltötte be a szobát^—•—" - Akkor is! ... Leka^zilnériairrr!vagy leszakajtanának - felelte csendesen alanya—~-*""""" lövész arca mogvonaglott.) - S ha nem volnának emberek! ... - folytatta - Csak csupa virág és bokor és fa! ... Mi? (- kérdezte remegő hangon, 9 a részegség lángja lobbant ki szc mén. -) Csupa virág mindenütt! ... s a föld úgy forogna az űrben? ... s te bokor volnál, orgonabokor... lábad a földbe gyökerezne ... törzsed kihajtana, s a két karod kivirágozna, szép fehér barkákkal... akarod? ... és gondolataid mint édes illat lengedeznének a napsütésben. Kis időre csend támadt. - Megrágna a tehén! - felelte hirtelen a lány, s kuncogni kezdett. Tenyerével letörölte az (arcára) arcát, (száradt könnyeket s felállt a székről.) - Az is fájna! - mondta vihogva -, fájna a szegény virágnak! - s meghimbálta a derekát. Révész hátrahanyatlott az ágyban. Egy darabig mozdulaüanul feküdt, behunyt szemmel. - Mit bámészkodsz ... eridj a pokolba! - kiáltott rá hirtelen a lányra. Egész teste remegett a dühtől. - Eridj te tehén! - ordította, s egy vánkost dobott utána teljes erejéből. A lány sikongva az ajtó felé szaladt. - Egy üveg rumot hozzál be ... egy egész üveggel - kiabált utána. - De azonnal behozni! Mikor a lány mögött becsapódott az ajtó, lassan, kissé tántorogva felkelt az ágyból. Az asztalhoz lépett, s megvizsgálta a rumosüvegeket. - Úristen! - suttogta elsápadva - még csak egy van ... s nincs már egy vasam se! ... Nem lehet most már tovább halasztani ... el kell mennem hozzá! Kopogtak az ajtón. Megrázkódott, s megfogta az asztalt.