Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

igen tisztelt tanár úr! ... De hiszen én itt aludtam ... hiszen alig bírtak felkelteni ... s most jut eszembe, hogy a vállamnál fogva ráztak ... - s az arca sötétvörösre vált a dühtől. - Hogy merészelt? (- kiabálta megremegve.) - Takarodjanak! A folyosóról hirtelen léptek hallatszottak. Kopogtak, s rögtön utána kinyílt az ajtó. A postamester lépett be fedetlen fejjel, csuromvizesen, kabátja fehéren csillogott a hótól, haja homlokába csapzott. Egyenesen Révész felé sietett. De hirtelen megállt. Meghökkenve körülnézett a szobában. Azután (lassan) Virág felé fordult. - Hisz nem ő volt! - mondta halkan. A folyosóról újabb léptek, majd pisszegés hallatszott. A vendéglősné jelent meg a nyitott ajtóban, mögötte a pincérek s a cselédlány sápadtan megvilágított arccal. - Takarodjanak! - ordította az idegen vak dühvel. Egy üveget kapott fel, s megcsóválta feje felett. Az asszonyok sikongva, lökdösődve menekültek az ajtóból. (Virág remegve felállt.) - Takarodjanak! - ordította még egyre az idegen, s a vendéglőst vállánál fogva lökte az ajtó felé. S Virág egy pillanatra (valami) jéghideg szorítást érzett a csuklóján. Az ajtó döngve csapódott be mögöttük, a kulcs csikorogva fordult meg a zárban. (S) A néma folyosókon csak a cselédlány sikongó, fel-felcsukló sírása hallatszott még egy darabig, majd azt is elvágta hirtelen a (nehéz döngessél) döngve becsapódó konyhaajtó. Virág körülbelül egy negyedóra múlva a postamesterrel együtt ment el a kaszinóból. Amikor kiértek az utcára, a tanár hirtelen megállt. - Hát ki volt? - kérdezte rekedten, s a postamester arcába nézett. - Tanár úr nem tudja? - kérdezte ez habozva. S zavartan vakarta meg a fejét. Suttogva (hadarva) beszéltek, egymás arcát lesve izgatottan. Mellettük a hófénnyel koronázott fák recsegve hajladoztak a szélben

;

J|cj2t__a^^gpn; qfe

r k-etén vágtató fi Iliül 1 ö Til lnili Ii n l.h'iih ml TTiTÍTíl .Inilild a tájra szeme holtan c3ÍüdirűT), zöldes tekintetét.) - Az elején, hogy követett, nem gondoltam még semmire - (suttogta) mondta a postamester. (A vihar mint faleveleket 3odorta cl erőtlen 3zavait a bizonytalan térbe.) Nem gondoltam semmire ... de egyre mögöttem járt s ez feltűnt, s hátrafordultam s köszöntem. S akkor még nagyon furcsálltam, hogy nem felelt. Nem gondoltam semmi rosszra .... Istenem! ... egy tanárról, hogy is gondolhatná az ember! De megijesztett az arca s a vad, üveges tekintete ... tetszik tudni, már megbocsát, de hát azt hittem ... hogy ittas .... annyit beszélték a városban tegnap. Később megálltam, hogy beérjen s együtt menjünk,