Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

A kis mérnök csodálkozó arcot vágott. - Egy pillanatig sem kételkedtem benne - dörmögte. - Tessék befáradni ... erre jobbra! Tessék helyet foglalni! Én majd az ágyra ülök le, ha meg tetszik engedni! ... Dehogy kételkedtem abban - tette hozzá a rendőrtanácsos felé fordulva -, hogy ön igazat mondott, csak azt áhítottam, hogy én semmiféle csomagot nem kaptam Duval kisasszonytól. - S még most is azt állítja? - kérdezte a rendőrtiszt. Suralik úr a belga kisasszony felé fordult. Ez félig leengedte hosszú, selymes szempilláját, az arca csupa édes pajkosság volt, a szempilláján át hoszszan nézte a kis mérnököt. Aztán alig észrevehetően biccentett. - Kiadhatja a csomagot, mérnök úr! - mondta. Suralik azonban látszólag nem hallotta meg. Gondolataiba merülve, szórakozottan babrált az ágyterítő piros rojtjaival, aztán egyszerre felütötte fejét, mint akinek hirtelen eszébe jut valami. - Szereti ezt az embert, kislányom? - kérdezte nagyon gyöngéden. - Szeretem - kiáltotta a lány rögtön -, nagyon szeretem! Ne féljen, mérnök úr, nem állok semmiféle kényszer alatt, kiadhatja neki a csomagot! Senki mást nem szeretek a világon, csak őt! Megfordult, karjával átkulcsolta Mertens úr nyakát, és szerelmesen, hoszszan megcsókolta. Mire kibontakoztak egymás öleléséből, a zsineggel átkötött, lepecsételt csomag a bádogmosdón állt, de Suralik úr már nem volt a szobában. A belga kisasszony a lépcsőházban érte utol. - Várjon! - mondta lihegve. - Maga a legbűbájosabb ember a világon! Ugye, hogy... Elakadt, a cipője orrát nézegette. Aztán felvetette fejét, s élesen s kicsit fájdalmasan mosolyogva, tündöklő szemét Suralik úrra szegezte. - Ugye, hogy csak azért nem adta ki neki a csomagot - súgta -, mert még egyszer látni akart? - Igen - mondta a kis mérnök, megfordult, és sietve lebotorkált a lépcsőn. * Este hét óra körül érkezett a Keletire. Nem sürgönyözött, nem akarta, hogy felesége a pályaudvaron várja. Amikor taxin végighajtott a Rákóczi úton, a szíve ismét felmelegedett egy kissé; ismerkedni kezdett régi életével, amelytől nem is tudta, hogy már mennyire elidegenedett. A házmester nagy bajuszú arca is meghitt, ismerős volt, amikor pedig a felvonó rácsán megpillantotta a „Nem működik'' táblát, egy csapásra otthon érezte magát. - Jesszusom - kiáltotta Laura, amikor meglátta az ajtóban -, miért nem sürgönyöztél?