Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Hé - kiáltott valaki mögötte -, hé, álljon már meg! A mérnök megfordult. Egy zöld ruhás, zöld sapkás férfi integetett feléje heves mozdulatokkal, a hóna alatt egy csomagot szorongatott. Suralik úrban megdermedt a vér. - Hiába szalad - mondta az ember -, úgyis utolérem. Kár a gőzért, tisztelt úr! Az öné ez a csomag? - Nem az enyém - felelte Suralik. Az ember meglepett tekintetet vetett rá. - Hogyhogy nem az öné? - mondta. - Hisz láttam, mikor kivette az irattáskájából. - Hű, a mindenét - kiáltotta Suralik úr -, az irattáskámból vettem ki? Mutassa csak! ... hát persze hogy az enyém! No hiszen, megjártam volna, ha itt hagyom. Hol találta meg? Átvette a csomagot, betette az irattáskájába, megköszönte a zöld ruhás úrnak a szívességét, megfordult, s szívében tajtékzó dühvel elindult a villamos felé. - Hé - mondta a háta mögött az ember -, mit szalad már megint? Álljon csak meg! - Mi az, már megint elvesztettem valamit? - hörögte Suralik úr elkékült arccal. - Azt nem tudom - mondta az ember. - De ezt a nyugtát elfelejtette átvenni. - Miféle nyugtát? - Öt márkáról - mondta az ember. - Máskor pedig ne hagyja el a sétálók részére fenntartott és megfelelően megjelölt utakat és ösvényeket, mert ha még egyszer rajtacsípem, húsz márka büntetést fog fizetni. - Ne adjam oda most rögtön? - kérdezte a mérnök szelíden. Közvetlenül a villamos végállomása előtt egy kis tisztás húzódott, amelynek közepén, mint egy kiemelkedő kis sziget, egy bokrokkal szegélyezett facsoport állt. Az út épp üres volt. Suralik úr nem akart újabb időt tölteni azzal, hogy a csomagot kiszedi a táskából; meglendítette karját, s hatalmas ívben a bokrok közé hajította az irattáskát, amely rögtön eltűnt a sűrűben. Öt perccel később már villamoson ült. Minthogy az útról nem szabad letérni, gondolta elégedetten, s a derék burgerek betartják az előírásokat, a csomag jó helyen van. Háromnegyed órai késéssel érkezett a tárgyalásra. Ebéd után felment a szobájába, s minthogy az éjjel alig aludt valamit, levetette kabátját, s ledűlt az ágyra. De alig aludt egy órát, megint csak felverték. Ezúttal a telefon szólt. - Itt a portás! ... Suralik mérnök úr? - kérdezte egy hang.