Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

jártak a lakásban. A zálogházban úgysem lehet kideríteni, hogy ki járt ott, ha meg téged kérdeznek... - Hallgasson, úrfi - sikította a lány -, hallgasson! Ha még egy szót szól, kiugróm az ablakon, Isten engem úgy segéljen! Megfordult, és gyomrára szorítva kezét, tántorogva kiszaladt a szobából. Ez megörült - állapította meg György. Bialovszky Pál hetvenhárom éves, szikár, magas termetű öregúr. Haja még fekete, de kis stuccolt bajusza már megőszült, orrán aranykeretes szemüveget visel. Többnyire sötét ruhában jár, keményített fehér gallérját még nyáron sem veti le, s akármilyen nagy is a hőség, nem ül le ingujjban az asztalhoz. Ha feleségével tomaji szőlőjében nyaral, fehér vászon- vagy selyemruhát visel, amely különösképp sohasem piszkolódik be, úgyhogy legfeljebb, ha egyszerkétszer kell kimosni nyaranta. Szófukar, szigorú ember, hivatali kartársaival sohasem került baráti viszonyba, alárendeltjei nem szerették, bár nem is gyűlölték, de valamennyien féltek tőle. Felesége az ő befolyása alatt lett olyan gondos, pedáns háziasszonnyá; ha az öregasszonyon múlik, soha a konyhának még tájékára sem néz. Zömök termetű, kurta nyakú hölgy, piros, nevetős képét hófehér haj koszorúzza. Akárhol jelenik is meg, az arcok felderülnek, mindenki szereti, felvidul láttára. Minden héten egyszer, csütörtökön, eljár egy protestáns teadélutánra, szombatonként pedig a „szegényeit" látogatja végig, egy nagy csomó öregembert és öregasszonyt, akiket élete folyamán gyűjtött össze könyörületes szíve óvóhelyébe. - Julis meg lesz lepve! - mondja most az urának, és egy huncut pillantást vet a taxi első ülésén, a sofőr mellett gubbasztó, fekete fejkendős parasztaszszonyra. A kocsi épp befordult a Horthy Miklós útról a Nagyboldogasszony útra, és pöfögve kapaszkodott fel a kaptatón. - Dudáljon fiam, hadd tudják meg, hogy itt vagyunk - mondta az asszony a sofőrnek, amikor a taxi megállt a villa kapuja előtt. Az utca már néptelen volt, a Horthy Miklós útról egy villamos éles csengetése hallatszott. Már jó egy perce álltak a kapu előtt, a Bialovszky-villa még mindig sötét és néma maradt. - Hát itt mi történt? - morogta a főtanácsos úr. A sofőr tovább dudált. - Ugorjon le fiam, és csengessen be! - mondta az asszony. - Az a buta kis Julis talán nem tudja, hogy neki szól a trombita. De mire a sofőr kikászálódott a poggyász közül, a Horthy Miklós út felől egy szőke, fürtös hajú, lihegő alak ért a kocsi elé, és izgatottan felrántotta ajtaját.