Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Hát te honnét kerülsz elő? - kérdezte a nagyságos asszony csodálkozva. - A nagyságos úrék elé mentem - felelte Julis ziháló tüdővel. - De nem tetszettek észrevenni, amikor integettem. Isten hozta a nagyságos úrékat! Köténye zsebéből kiszedte a kerti kapu kulcsát, és a sofőrrel együtt bevitte a bőröndöket a kertbe. A munka annyira elfoglalta, hogy előszörre észre sem vette a sofőrülés mellett a sötétben üldögélő öregasszonyt. De amikor ismét visszatért a kertből, hirtelen megtorpant, és a szája elé kapta a kezét. - Édesanyám - sikította -, édesanyám! Mozdulatlanul állt a kocsi előtt, a lába úgy reszketett, hogy meg kellett fogódznia a kilincsben. De amikor az öregasszony kiszállt, és kitárt karokkal eléje lépett, hirtelen hangosan sírva fakadt, megfordult, és berohant a kertbe. Majdhogy meg nem botlott, úgy szaladt. - Mi ütött ebbe a lányba? - kérdezte a nagyságos asszony csodálkozva. - A fiad persze nincs itthon! - morogta a főtanácsos úr, mialatt kiszállt a kocsiból. - Arra nem számítottam, hogy a vonatnál megvár, de hogy még arra sem érdemesít, hogy itthon legyen, amikor hazaérünk... * Mire György egy órával később beállított, szülei már befejezték a vacsorát. Az apja kezet fogott vele, és rögtön utána felállt, és bevonult szobájába. De az öregasszony maga mellé ültette a fiát, és mind a két kezével megfogta a kezét. - Mi bajod van, gyermekem? - kérdezte. - Olyan pocsék színben vagy, mintha egész nyáron puliszkán éltél volna. - Nincs nekem semmi bajom, anyám - mondta György idegesen. - Nagyon meleg volt a nyáron, és tudja, hogy nem jól bírom a hőséget. Az anyja a szeme közé nézett. - Nem hiszem - mondta csendesen. - Ilyen sovány nem voltál, amióta a világra hoztalak. Hallgatva nézte a gyerekét, de minthogy ez nem felelt, csendesen eleresztette a kezét. Tudta, hogy hiába faggatná, nem vesz ki belőle semmit, ha Györgynek nem akaródzik vallani. Majd holnap, gondolta fáradtan, és ásítva felállt. A hosszú út kimerítette, alig várta már, hogy lefeküdhessék. Tizenegy órakor már mindenki ágyban volt, néma csend honolt a házban. Éjfél felé kinyílt György ajtaja, és Julis mezítláb, egy szál ingben és alsószoknyában megállt a küszöbön. Az éjjeliszekrényen még égett a lámpa, az úrfi nyitott szemmel, mozduladanul bámult maga elé. A hamutálcában cigaretta parázslott. - Mentsen meg, fiatalúr - súgta oly halkan, hogy alig lehetett a szavát érteni - könyörgök, mentsen meg!