Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Tessék elengedni, fiatalúr - mondta könyörögve -, hogy írjak a nagyságos asszonynak! A nagyságos asszony rám bízta a lakást, s rajtam fogja keresni, ha majd valami hiányzik. Ha a fiatalúr amúgy is megírta, hogy kölcsönadta az egyik szőnyeget egy barátjának ... György felugrott. - Hát most már elég legyen! - kiáltotta magából kikelve. - Hogy megírtame vagy nem írtam-e meg, semmi közöd hozzá! Véletlenül még nem írtam meg, mert nem volt időm hozzá ... Julis bólintott. - Gondoltam, hogy még nem volt ideje a fiatalúrnak! - mondta szemét lesütve, de hangjából semmi gúnyt nem lehetett kiérezni. - Hát akkor tessék megengedni, hogy én megírjam! Ezt a második szőnyeget is egy barátjának adta kölcsön az úrfi? - Már megint nagyon kíváncsi vagy! - morogta György. - Mondd, Julis, mit gondolsz, miért kell azt egyáltalán megírni, ha én néhány napra elkölcsönzöm azokat a rongyos szőnyegeket? Julis még sápadtabb lett. - Drága fiatalúr - mondta, s összetette a két kezét -, tessék meggondolni, hogy mi lenne itt, ha a nagyságos úrék hirtelen haza találnak jönni! Ha holnap megered az eső, és elunják magukat Tomajon! Az első szőnyegről is azt mondta a fiatalúr, hogy csak néhány napra vitte el, s annak most már három hete, s most megint... Nem bírta folytatni, a könnyek elöntötték a szemét, s fürge, vastag csöppekben végigperegtek sápadt arcán. György hirtelen elhatározással melléje lépett, s az állánál fogva maga felé fordította a pisze orrú, könnyes kis arcot. - Ide hallgass, kis Julis! - mondta. - Beszéljünk őszintén egymással! Te jó barátom vagy, ugye? A fiatal lány elpirult, s lesütötte a szemét. A lába úgy reszketett, hogy neki kellett támaszkodnia az asztalnak. György úr szeme felvillant, érezte, hogy nyert ügye van. - Én a szőnyegeket nem adtam kölcsön! - mondta lassan, s átkarolta a kis cseléd vállát. Ez feléje emelte könnyes arcát s kéken ragyogó szemét. - Eladta őket a fiatalúr? - kérdezte suttogó hangon. - Nem adtam el - mondta György, s még közelebb vonta magához a lányt. - Zálogházba vittem őket, ahonnét bármikor kiválthatók. Nem volt pénzem, Julis, s nem tudtam magamnak másképp szerezni! De most már nemsokára kapok pénzt, s mire az öregek visszajönnek, a szőnyegek rég a helyükön lesznek. Csend lett a szobában. György elmosolyodott, világosan érezte, hogy a lány teste megreszket a karjában.