Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- A zálogházakat? - ismételte Erzsi alig hallhatóan. Megkapaszkodott az ablakban, de ereje elhagyta, elszédült, s eszméletlenül elvágódott a földön. * Péntek, szombat! Szombaton az ura a hétvége ellenére csak estére fog kiérni; egy fiatal kartársával, Bóbis Jancsival, aki már hosszabb ideje udvarol Ellinek, csónakon eveznek fel a nyaralóig. Sándor úgy örült ennek az első túrának, mint egy húszéves diák. A két fiatal nő a parton várta az urakat. Erzsi egy kissé kikendőzte az arcát, nem akarta, hogy sápadtsága feltűnjön Jancsinak. A csónak nyolc órára ért fel Gödre. Sándor szuszogva, izzadtan szállt ki belőle, s morogva nézegette feltört kezét, de az arca derűsen, felhőtlenül ragyogott, mint egy jókedvű, piros naplemente. - Van itt vacsora? - kiáltotta Bóbis Jancsi. - Megveszünk az éhségtől! Ha nem kész, már itt sem vagyok! - Kész! - mondta Elli nevetve. - Maga főzte? - Bóbis Jancsi gondterhelt arccal nézegette a fiatal lányt. - Akkor azt hiszem, inkább a szomszéd kocsmában vacsorázom. - Jancsi nálunk akar aludni - közölte Sándor. - Mondtam neki, ha Elli befogadja a szobájába, én nem bánom, de az én ágyamból nem eszik. - Bár már a rostélyosodból ehetnék! - sóhajtotta Jancsi, s gyönyörködve nézegette EUit, kinek arca hirtelen kigyúlt, mint a pipacs. - Elli kisasszony szobájába pedig be nem teszem a lábamat, mert álmomban megmérgezne egy rizsfelfújttal. Miska este kilenc óra körül állított be. A kertben vacsoráztak, a konyhaajtó elé tolt asztalon, így Erzsi csak akkor látta meg, amikor már a kerítés mögött állt. Telihold volt, a sápadt fény még halványabbra festette a legény vértelen arcát. Az asztalt a konyhaablakból kihulló villanyfény külön is megvilágította, a fehér abrosz fölött százával röpdöstek a bogarak, Erzsi kezével a levegőbe kapott. - Mi az, legyeket fogdosol? - kérdezte Sándor nevetve. A legény mozdulatlanul állt a kerítés mögött, nyilván a számára idegen Bóbis váratlan jelenléte zavarta meg. Fél vállával a kertajtónak támaszkodott, s idegesen rágta a bajszát. Erzsi nem bírta levenni róla a tekintetét. - Mit nézel? - kérdezte az ura, s hátrafordult. - Ki az? - Hozzám jött? A következő percben megismerte. - Hisz ez a földid! - kiáltotta vidáman. - Kerüljön beljebb, barátom! Miska nem mozdult.