Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Uramisten, megint valami meglepetés, gondolta Erzsi rémülten. - Az utolsó pillanatban szereztem még két jegyet holnapra Giglihez - közölte Sándor mosolyogva. - Dupla árat fizettem, nem is mondom meg, mibe került! Erzsi a következő pillanatban talpon termett. - Ne menjünk - mondotta elsápadva. - Ilyen drága jegyet... Semmi értelme! Az ura csodálkozva nézett rá. - De édes szívem - mondta csendes rábeszélő hangon -, attól tartok, nem értetted meg, hogy mit mondtam. Giglihez vettem jegyet! És már megvettem! Giglihez, aki miatt tavaly keservesen sírtál, mert nem tudtam jegyet szerezni. - Megértettem, de ... mégse menjünk - felelte Erzsi sápadtan. - Nem kell, nem akarok elmenni! Legjobb volna ... ha visszaadnád a jegyet. - Miért? Az asszony sóhajtott, és visszaült a székre. Mit feleljen? Érezte, hogy jóvátehetetlen hibát követ el, ha visszautasítja férjének feléje nyújtott békejobbját, s újra felingerii; másrészt, ha elmegy vele holnap Giglihez ... Mit tegyek, gondolta megkínzottan, s behunyta a szemét. Sándor botfülű, Gigli annyira sem érdekli, mint egy lyukas garas, a jegyeket csak az ő kedvéért vette meg ... s most utasítsa vissza? Rosszullét környékezte. - Nem szeretnék most emberek közé menni - mondta elhaló hangon. Hátha rosszul találok lenni a hangverseny közepén. - Már miért lennél rosszul? - kiáltotta Sándor. - Édes szívem, ellenkezőleg, nagyon is jót fog tenni. Nem, nem beszélünk többet róla, elmegyünk. Szerencsére e pillanatban megérkezett Elli, a beszélgetés más mederbe terelődött, vacsora után pedig Erzsi behívta húgát a szobájába, s ott hosszabb beszélgetést folytatott vele. Másnap este feltartóztathatatlanul bekövetkezett az, amitől félt. Sándor korábban jött haza az irodából, s még mielőtt átöltözött volna, bekopogott a szobájába. - Az ötödik sorba szól a jegyünk - mondta. - Az estélyi ruhádat vedd fel természetesen! Egy fél óra múlva beállított, inspekciót tartani. Vizslató szemmel, amelynek figyelmét soha nem kerülte el a legkisebb rendellenesség sem, szemügyre vette feleségét. - Elfelejtetted felhúzni a briliánsgyűrűdet! - mondta. - Nem felejtettem el! - válaszolta Erzsi elfehéredve. - Nem értelek - mondta Sándor. Erzsi valóban olyan halkan beszélt, hogy alig lehetett hallani. - Azt mondtam, hogy nem felejtettem el - ismételte a fiatalasszony, és szívére szorította kezét. - Nem találom! ...